A válaszadóknak volt rálátásuk a változásokra, átlagosan több mint 23 évet dolgoztak az egészségügyben, és pályakezdő orvos egyáltalán nem volt köztük.
A kutatásból a következők derültek ki:
- Tisztán egészségügyi szolgálati jogviszonyban csak az orvosok fele dolgozik, az állami egészségügy továbbra is erősen támaszkodik a vállalkozóként dolgozó orvosokra.
- 64,5 százalékuknak javult az anyagi helyzete.
- Akik úgy nyilatkoztak, hogy romlott vagy sokat romlott az anyagi helyzetük, ezt leginkább a hálapénz (42 százalék) és a másodállás (32 százalék) megszűnésével, illetve az ügyeleti díjak csökkenésével (26 százalék) magyarázzák - idézi a kutatást a hvg.hu.
- Az alapbér emelésével öt orvosból négy elégedett vagy nagyon elégedett. Az alapbérrel elégedetlen kollégák átlagban havi másfélmillió forintot tartanának megfelelőnek.
- A munkahelyen ügyeletet vállaló orvosok válaszai (a teljes minta 54 százaléka) megoszlanak abban a kérdésben, hogy miként változott az ügyelet díjazása. Minden ötödik válaszadó szerint összegszerűen csökkentek a díjazások. 31 százalék növekedésről számolt be.
- Az ügyeletet vállaló orvosok óránként 9 ezer, hétvégenkét 12 ezer forinttal lennének elégedettek.
- A megkérdezett orvosok csaknem háromnegyede egyetért a hálapénz büntethetőségével.
- A paraszolvenciát (továbbra is) elfogadó orvosokat lebuktatni hivatott módszert csak a megkérdezettek kicsit több, mint egyharmada támogatja (36,5 százalék), míg a szerény többségük ellenzi.
- Szinte teljes konszenzus van abban a megkérdezettek körében, hogy mérséklődött a hazai egészségügyben a hálapénz adása és elfogadása, mindössze 11 orvos szerint nem csökkent ez a jelenség.
A teljes kutatást innen lehet letölteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!