A napokban Süli János miniszter arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is szabályozó kormányrendelet tervezett módosítását. A projekt szempontjából ez az előjáték előjátéka, mely azt biztosítja, hogy a paksi telephelyen - még az Országos Atomenergia Hivatal által az építés megkezdéséhez szükséges engedélyek kiadása előtt - megkezdődhessenek az előkészítő földmunkák, és mint a miniszter fogalmazott: "így biztosítottak legyenek a folyamatos munkavégzés feltételei".

Az eredeti tervekhez képest már több éves csúszásban lévő építkezés - hiszen abban még 2024-es üzembe helyzetési dátum szerepelt az első új reaktor esetében - további időhátrány gyűjtésének megakadályozására a friss brüsszeli bólintás aligha képes, mivel erre valójában tavaly november óta vár a miniszter. Ráadásul a szükséges létesítési engedélykérelem - aminek beadása után csak 3 hónappal lehetne megkezdeni az előzetes földmunkákat - továbbra sincs sehol. A kérelem benyújtását illetően ugyan korábban többször is megjelentek határidők, de Süli János most is csak ígérni tudta, hogy azt 2020. június 30-ig benyújtják a hatóságnak.

Kapcsolódó

Ezzel együtt is: a hivatalos kormányzati álláspont most is az, hogy Paks II meg fog épülni 2030-ra. Amennyiben ez így történne, akkor a következő évtized elejére a következő helyzet állna elő: Paks I és Paks II összesen hat nukleáris blokkja legalább 3-4 évig együtt termelne, mivel a paksi atomerőmű 1-es blokkja (Paks-1.) 2032-ig, 2-es blokkja (Paks-2.) 2034-ig rendelkezik működési engedéllyel. Ráadásul akkorra a két blokk már 50 éves üzemelést teljesítene, így nem valószínű, hogy további, újabb üzemidő-hosszabbítást kaphatnak.

A hat reaktor áramtermelési mérete - a jelenlegi ismereteink alapján - nagyjából 4100 megawatt (MW) lehet; Paks I. és II. ekkora nettó termelési potenciállal rendelkezne. Vagyis: ennyi villamos energiát tudna a két atomerőmű a hálózatra adni, mert bár a jelenleg is működő 4 blokk bruttó termelési mérete több mint 2000 MW, és az új erőművet 2x1200 MW-ra tervezik, valójában kb. 300 MW-ot maguk az erőművek fogyasztanak el a működtetésükhöz.

Süss fel, Nap!

A kormány januárban bejelentett energiastratégiai update-je szerint Magyarország villamos energetikai jövőjét az atom és megújuló (főleg nap-) energia biztosítja majd. Ez a jellemzően binális elképzelés nem egészen új, mert bár a regnáló hatalom 2010 után évekig a "nem süt a nap, nem fúj a szél" mantráját pörgetve blokkolta a megújuló energiatermelők térnyerését, az "50 százalék nap, 50 százalék atom" ötletével már 2017 áprilisában előállt Lázár János (még mint miniszter).

Az utóbbi években aztán a napelemes boom - melyről több tételben és nézőpontból is beszámoltunk már, például itt, itt, itt és itt, valamint itt is - utat nyitott a rendszerszintű napenergia térnyerésének. A friss adatokat nem közlő magyar energiahivataltól nem, de a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) aktuális jelenétéséből tudható, hogy 2019 év végén Magyarországon 1277 MW napenergiás termelőkapacitás volt a hálózatra kapcsolva. Ezek a kapacitások úgy működnek, hogy törvényben biztosított előjogot kaptak arra, hogy ha áramot termelnek, azt mindenki más előtt adhassák a hálózatra.

Az alábbi ábrán a múlt heti, április végi hétvége adatai láthatók. Illetve az április 24-27. közötti időszaké, hogy az is érzékeltethető legyen, hogy minden nap igen hasonló képet mutat ebben az összevetésben. A kék szín a paksi atomerőműé (látható, hogy szombatról vasárnapra virradóan megint bütyköltek valamit a rendszeren, mert a termelés kétszer is, kis időre visszaesett), a zöld a szél-, a citromsárga a naperőműves termelésé. Az ábra a nettó villamos energiatermelést mutatja meg - ahogyan az látható: ahogy kivilágosodik, a naperőművek termelni kezdenek.

Kép: forrás: MAVIR

Itt egy másik ábra is, ami azt mutatja, mekkora a magyarországi villamos energia hálózat nettó fogyasztói igénye az említett hétvégén. E grafikonokhoz a jobb érhetőség kedvéért érdemes hozzátenni, hogy a hálózati tapasztalatok alapján éppen ilyentájt - április közepétől május 1. tájékáig - a legalacsonyabb egy-egy évben a hazai áramigény. Ennek az oka az, ahogyan azt iparági körökben mondani szokás, hogy "már nincs hideg, még nincs meleg". Vagyis: a fűtés és hűtés energiafelemésztése összességében ilyenkor a legalacsonyabb szintű.

Kép: MAVIR

Múlt szombaton, a nettó villamosenergia-igény - ami lényegében az erőművi-rendszer önfogyasztása nélküli rendszerigényének - csúcspontja 4600 MW környékén volt, míg délben, egy kisebb csúccsal 4300 MW-ig "tekert fel". A fenti képből kiolvasható, hogy a szombat déli csúcs idején a kissé felhős idő miatt visszafogottabban termelő naperőművek mintegy 600 MW-tal termeltek, a feltámadó szél pedig a szélparkokban ehhez még 200 MW-ot tett hozzá ebben az időben. Együtt, 13.30-14.00 között érték el a napi csúcsot ami nagyjából 880 MW volt. Ebben az időablakban a hálózaton a nettó energiaigény (lásd: a lenti ábrán) viszont éppen visszaesett 3900 MW-ra.

Finoman táncoltatni?

Mindez azt jelenti, hogy ha már létezne Paks II., akkor a hat nukleáris blokk együttesen 4100 MW-tal termelő blokkjait vissza kellett volna terhelni. Sőt, a termeléscsökkentést már akkor is meg kellett volna tenni, ha a napelemeken és a szélturbinákon kívül minden mást (biogáz, víz, gáz, szén) teljesen leállítottak volna. Ami azonban a hálózati egyensúly fenntartási kényszere miatt nem járható út, mivel az atomerőműveket nem lehet olyan finoman "táncoltatni" mint a gázerőműveket. Technikai megoldást az jelenthetne ugyan, hogy a reaktorok túltermelését megpróbálják exportként, külföldön eladni, de a hétvége más európai országokban is alacsonyabb áramigényt eredményez, így ez csak elméleti megoldás, ami gyakorlatilag nem járható.

Egy másik időpontban, a szombat esti csúcsfogyasztás idején Paks I. és Paks II. mellé még beférhetett volna nagyjából 500 MW másfajta termelőkapacitás is, mert a naperőművek nem, a szélerőművek pedig csökkentett kapacitással termeltek.

Az igazán elgondolkodtató azonban a vasárnapra virradóan, reggel 6 órára lecsökkent energiaigény kezelhetőségének kérdése. A 3300 MW alá eső fogyasztói igény ugyanis azt jelenti, hogy a hat paksi blokkból akkor is "ki kellene venni" 900 MW termelőkapacitást, ha semmilyen más energiatermelő egység nem dolgozik. Ez a két jelenlegi reaktor hálózatról történő lekapcsolását jelenti.

Esetleg úgy lenne kezelhető, ha a visszaterhelési méretet szétosztanák az összes blokkra - ami a technikai lehetőségek miatt Paks II-re nagyjából -700 MW-ot róna ki; vagy esetleg az a helyzetet produkálná, hogy a rendszer akár a negatív áron értékesítés kockázatát is bevállalva tovább működik - ebben az esetben a kérdés, hogy ezt a kárt kinek kell majd fizetnie.

Az azonban az eddigiekhez képest is nehezen volna magyarázható, hogy a ma már inkább 5-6 ezer milliárd forintos beruházásként számolható Paks II beruházásnak úgy mi az értelme, ha a hitel törlesztésére termelése helyett évekig még további költségeket kell a működtetéséhez bevállalnia.

Hitelesítették az új napelemrekordert

A kínai Trina Solar februárban mutatta be, és több mint egy hónapja már sorozatban gyártja azokat az új napelemes paneljeit, amely az eddigiektől több áramot képes termelni. A TÜV Rheinland független műszaki ellenőrző szervezet megerősítette, hogy a gyártásba engedett "Vertex" sorozat új moduljai - miközben a szabványos méret-, és teljesítménystandardoknak, illetve biztonsági szabványoknak megfelenek - tényleg képesek 515,8 Watt teljesítmény leadására. A kínai PV-gyártó 210 milliméteres ostyát és bifokális üveg-üveg modult használ, aminek így akár 21 százalék is lehet a hatékonysága. A Tina Solar már az első megrendelést is megkapta: Srí Lankára kerülnek ezek a panelek, de a gyártó máris jelezte: az 515 W nem a végállomás. Már dolgoznak azon a technológiai és anyagfejlesztési megoldáson, amivel 600 Watt felé juttathatja a csúcsmodult. - A Magyarországon telepítésre váró napelempanelek névleges teljesítménye ma jellemzően 350-420 Watt között van.

A helyzetet illetően az igazán elgondolkodnivaló nem az, hogy vasárnap éjszaka még ennél is alacsonyabbak voltak a fogyasztói igények, mert a rendszer csupán 3200 MW-ot kívánt. Hanem az, hogy a déli termelési csúcsot 2030-ra már nem a jelenlegi, mintegy 1300 MW napelemes termelőerő fogja a rendszerbe tolni, hanem 6500 MW.  Legalábbis ez áll a kormányzati energiastratégiában (2040-re vonatkozóan pedig - mint az Kaderják Péter energiapolitikai államtitkár prezentációjából kiolvasható: - 8500-12000 MW, attól függően, hogy a kiegyensúlyozott vagy a maximalizált napenergiás elképzelés valósul-e meg).

Kép: ITM

Mindez azt eredményezi, hogy a következő évtized elejére az aktuális ábrán látható "sárga szemek" az ötszörösére nőnek majd. Ami a jelenleginek több mint kétszeresére hízó kék sávot (Paks) ennyiszer intenzívebben is ajándékozza meg a visszaterhelési, leállítási és termelési problémákkal. Ráadásul ebbe a képletbe további zavaró tényezőként belekerül majd a naphoz hasonlóan ugyancsak dinamikus kiszabályozhatóságot követelő szélenergia potenciál is, mely az eddigi kormányzati tiltásból - legalábbis elméletben - odáig jutott, hogy 2030-ig biztosan megmaradhat legalább a jelenlegi, 329 MW-os termelési kapacitás (hogy a 2040-re tervezett "kiegyensúlyozott modell" 2400 MW-jának ide eső részét már ne is említsük).

És mindehhez hozzá kell számolni a biomasszát, amely a kormányzati dokumentum szerint a magyar árammixben a nap mellett "a legkedvezőbb adottságokkal rendelkező" energiaforrás (ebből 2040-re 600 MW körüli a tervezett célszám), de egyúttal újabb megoldandó probléma elé állítja a paksi termelést.

Azért volna érdemes ezt az egész helyzetet jól észben tartani, mert miközben az rendre előkerül, hogy a fogyasztási igények növekedése több áramot kíván, s így a rendszer maximuma is nő, valójában ez az éremnek csak az egyik oldala. Nem csupán a csúcsigény számít, hanem az is, hogy a rendszer legyen olyan rugalmas, hogy a minimumot is biztonságosan ki tudja szolgálni.

Nem kell betonteknő

A növekvő fogyasztási csúcsok és mélységek, illetve a megújuló energiaforrásokból termelés arányának folyamatos emelkedésének kezelésére nincs egyszerű megoldás. Sőt: ezzel még az olyan, Magyarország előtt járó országok is, mint Németország (az Egyesült Királyság vagy Spanyolország is) keményen dolgozik. A kapacitástöbbletből, a termelési-, és hálózati rugalmatlanságból eredő problémák kezelésére azonban leginkább az energiatárolás előtérbe kerülése jelenthet kiutat - igaz, ennek költsége magasak, és az alkalmazott technológiák fejlesztése is radikális és folyamatos.

Korábban szinte biztos befutónak bizonyult e téren a szivattyús tározós rendszer megépítése - ilyen, két, különböző tengerszinti magasságban kiépített tó szivattyús-generátoros összekötésével működő ún. szet építését Magyarországon is tervezték: előbb a Dunakanyarba, majd bő egy évtizede a zempléni Aranyosi-völgybe gondolták úgy, hogy érdemes hegytetőre betonteknőt építeni. Azonban ennek költségei, de környezetvédelmi vonzatai sem tették ezt az elgondolást szabad pályára, hiába érvelt a "két nagy betonlavór" mellett néhány éve Aszódi Attila (egykori paksi bővítési kormánybiztos) is.

Az energiaipar változása azonban mindezt ma már inkább ötlet szinten is elkerüli. Azután, hogy Elon Musk Ausztráliában két éve egy szimpla akkumulátor telep pár hónap alatti letelepítésével és rendszerbe illesztésével (lásd: Tesla Hornsdale) meg tudta oldani a régiónak  évek óta károkat okozó hálózati problémákat, egy évekig elhúzódó, kétes megítélésű és kimenetelű beruházás okafogyottnak tűnik. Ezért is, hogy a Tesla inkább már a Hornsdale-nél  tízszer nagyobb energiatároló erőművét építi az Egyesült Államokban; s ezért, hogy a német kabinet nemrég azt jelezte: 2030-ig annyira felfuttatnák a rohamosan fejlődő zöld hidrogén technológiát, hogy az lehessen számukra az energiatárolás megoldókulcsa.

E rendszerszintű kérdések idehaza azonban még terítékre sem kerültek.