Az MSZP elkerülhetetlennek tartja és támogatja a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását, ugyanakkor a bővítést automatikusan nem támogatják, feltételekhez kötnék - mondta az MTI kérdésére Mesterházy Attila.
A hírügynökség kedden azután kérdezte a pártelnököt, hogy a paksi szocialisták közleményük szerint megdöbbenéssel fogadták és érthetetlen pálfordulásként értékelték Mesterházy Attila korábbi, a Népszabadság szombati számban megjelent kijelentését, amely szerint az MSZP nem támogatja az atomerőmű bővítését.
Válaszul az MSZP elnök-frakcióvezetője más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: egyetértenek azzal, hogy meghosszabbítsák a paksi atomerőmű üzemidejét, ennek nincs alternatívája, de az ügyben szélesebb nyilvánosságot szeretnének.
A bővítéssel kapcsolatban viszont úgy foglalt állást, hogy jelenleg nem állnak rendelkezésre a felelős döntéshez szükséges információk, hatástanulmányok. Azt pedig ellenzik, hogy a kormány ezek hiányában, egyedül határozzon a bővítésről - fűzte hozzá.
Mesterházy Attila ezt azzal egészítette ki, nem ellenzik kategorikusan a reaktor bővítését, sőt elképzelhetőnek tartja, hogy alapos megfontolás és a szükséges hatástanulmányok ismeretében támogatni tudják majd, "automatikusan" azonban biztosan nem.
Kitért arra is, elfogadhatónak tartják zöld civil szervezetek kezdeményezését, hogy az atomenergia jövőjével kapcsolatban helye lehet egy népszavazásnak.
Helytelenítette ugyanakkor az MSZP elnöke, hogy a paksi választókerületi társulás elnöke ahelyett, hogy felhívta volna, a nyilvánosság elé vitte a kérdést. "Ez az a régi típusú politizálás, aminek véget fogunk vetni az MSZP-ben. (...) A vitás kérdéseket házon belül fogjuk megoldani, nem a sajtó nyilvánossága előtt" - mondta.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Hatalmas dobással állt elő a Mol: akkumulátoros energiatárolót építenek

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet
