"A kórházi kancelláriarendszer meg lett hekkelve, az én személyes kudarcom ebben, hogy nem tudtam kellően elmagyarázni, miért fontos igazán a bevezetése" - fogalmazott ma az Egészségügy öt dimenzióban című konferencián tartott előadásában Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár, aki a 2015 novemberi hivatalba lépésekor meghatározott öt pontjának megvalósulását részletezte.
A kancelláriarendszerrel kapcsolatban úgy vélte, a célokat sikerült megőrizni, de a nagyon erős és gyors változás fontosságát nem tudta kellőképpen képviselni ahhoz, hogy a kormányzat bevállalja a lépést.
2018 utánra csúszik a szakápolási ágyak átalakítási rendszere is, legalábbis az ágyak átadására a szociális ágazatnak 2018 előtt nem kerül sor. Az új, emelt szintű ágyak rendszeréről be kell majd bizonyítani, hogy legalább olyan szintű ellátást biztosítanak, mint a jelenlegi struktúra.
A budapesti ellátási rendszer átalakítása kapcsán Ónodi-Szűcs azt emelte ki, hogy a 3 tervezett centrumra a források idén rendelkezésre állnak.
Negyedik pontként 2015-ben az államtitkár a szakmai minimumfeltételek rendbetételét ígérte - ezt most úgy értékelte, ő maga sem gondolta, mekkora fába vágta a fejszéjét, hiszen 246 szakmára kell kidolgozni a feltételeket, amelyeket partikuláris érdekek alakítanak. Harminchat munkacsoport dolgozik a szakmai minimumfeltételek meghatározásán, nem kapacitásokban gondolkodnak, hanem a feladathoz rendelnék hozzá a kompetenciákat. Az orvosi, szakdolgozói létszámot a feladat és az egység leterheltsége, az ápolási napok száma fogja meghatározni.
Sínre került az alapellátás törzskarton rendszere - mondta Ónodi-Szűcs, a különböző alapellátási szoftverekben meglévő különböző törzskartonokat szeretnék egységesíteni, ez lesz az alapja a lakosság valódi, nem finanszírozás-vezérelt egészségügyi igényei felmérésének.
A kórházi adósságállomány növekedése havi 2,5 milliárdra lassult a korábbi 4,5 milliárdról, összességében év végére 20 milliárdnál kisebb növekményre számít az államtitkár, miután a hbcs revízió miatt 10 milliárddal nő az idei finanszírozás, s a pénzügyi-számviteli dolgozók kiszervezése miatt is marad néhány milliárd kórházaknál. A hatékonyságnövelésre megpályázható 15 milliárdos keret beruházásai várhatóan a második félévtől hoznak megtakarítást a kórházi büdzsékben.
December végén 13,4 milliárdnyi lejárt tartozást jelentettek a kórházak az államkincstár felé a konszolidáció után, 2012 márciusa óta soha nem volt ilyen alacsony az adósságállomány - tette hozzá.
A béremelés és a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla korrigálását a járulékcsökkenésből származó 8 milliárdból próbálják korrigálni, de ebben még nem született kormánydöntés - mondta Ónodi-Szűcs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!