Az interjú első része itt olvasható.


- Sokan nem tartják szerencsésnek a munkanélküli segélyezés három hónapra való lecsökkentését. A kormány viszont azzal érvel, hogy erre azért van szükség, mert a segélyezés bőkezű és így nem ösztönzi a munkakeresést. Ön mit gondol erről?

- A biztosítási alapú munkanélküli segélyt már sokszor rövidítették - kezdetben két évig járt - és ez még egyszer sem gyorsította az elhelyezkedést a kutatások szerint. De ennél is fontosabb, hogy egyetlen olyan OECD-ország sincs, ahol csak 3 hónapig tartana a segély. A legrövidebb segélyezési időszak 6 hónap. Ennek pedig oka van, amiről érdemes kicsit részletesebben beszélni.

Kapcsolódó

Tudjuk, hogy a magyar állásvesztők hozzávetőlegesen 15 százaléka helyezkedik el 3 hónap alatt - ez az elmúlt másfél évtized átlagos adata. A járadékosoknál valamivel magasabb, kicsivel 20 százalék feletti volt ez az arány. Persze lehet azt mondani, hogy azért helyezkednek el ilyen lassan a munkanélküliek, mert kivárják a segélyezés végét. Valóban, a segély lejárta utáni héten megugrik az elhelyezkedők száma, de az ilyen "kivárók" számaránya alacsony: egy erre vonatkozó kutatási eredmény szerint nagyjából 2 százalékra tehető. Ha feltesszük, hogy ők holnaptól kezdve nem 9, hanem 3 hónap után állnak munkába, akkor is azt kapjuk, hogy a munkanélküliek kétharmada-háromnegyede nem fog tudni elhelyezkedni a segélyezés időtartama alatt. Ráadásul a biztosítási segélyből kikerülők nagy része nem lesz jogosult szociális segélyre, mert ha a háztartásban csak egyetlen ember is dolgozik, a jövedelem már a legtöbb esetben meg fogja haladni a jogosultság határát. Ez pedig nem csak társadalmilag nem kívánatos, hanem gazdaságilag is irracionális.

- Miért?

- Ha három hónapig jár a segély, akkor az érintett kapkodva fog állást keresni, így nem az elképzelhető legjobb munkahely-munkavállaló párosítások jönnek létre. Senkinek nem érdeke, hogy a munkanélküli elfogadja az első szembe jövő munkahelyet, mert az hatékonysági veszteséggel jár. Többek között ezért nem szokták a segélyt 3 hónapra korlátozni. Ami most nálunk történik, az szembe megy az uniós munkaerő-piaci reformokban is nagy hangsúlyt kapó "flexicurity" alapgondolatával, ami a biztonság és a rugalmasság ötvözését jelenti: meg kell könnyíteni az elbocsátást, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy akivel ez tényleg megtörténik, ne járjon nagyon rosszul.

- Ennek bizonyos elemei mintha feltűnnének a kormány intézkedéseiben - legalábbis az elbocsátás megkönnyítése már deklaráltan is szerepel a tervek között. Lehetséges, hogy ezt akarja a kormány megvalósítani?

- A kirívóan rövid munkanélküli segélyezési időszak azt fogja jelenteni, hogy az állásvesztők zöme tudni fogja: három rövid hónap után jövedelem nélkül marad. Ez azt eredményezi, hogy az emberek még jobban ragaszkodnak majd az állásaikhoz, erősödik a szerkezeti változásokkal szembeni ellenállás. Nem elég a munkáltatót felhatalmazni arra, hogy tetszése szerint rugdosson ki embereket, meg kell teremteni annak a feltételeit is, hogy az elbocsátásokkal szembeni ellenállás ne legyen bénítóan erős. Nem elég a "flexicurity"-ból csak a "flexit" megcsinálni.

- Tudna egy működő pozitív ellenpéldát mondani?

- Itt a dán szabályozást szokták említeni, ahol valóban könnyű elbocsátani embereket, az állások nincsenek körülbástyázva. A munkanélküli segély viszont bőkezű, különösen a kezdeti időszakban. Ha nem sikerül ezen időszak alatt elhelyezkedni, akkor a legkülönfélébb aktív munkaerőpiaci eszközökkel (átképzéssel, költöztetéssel) próbálják támogatni az állástalálást. A magyar kormány segélyszigorítása lerombolja azt a többlet-rugalmasságot, amit az új munkaügyi szabályokkal létre akar hozni. És zárójelben megjegyezném, hogy mindez nagyon hasonlít a nyugdíjtörténethez is.

- Milyen értelemben?

- A munkanélküli járadék nem állami támogatás, hanem biztosítás, a járulékot a fizetésünkből havonta levonják. Amikor a munkanélküli támogatási rendszer a '91-es Foglalkoztatási Törvénnyel létrejött, létezett egy külön segélykassza, úgy hívták, hogy Szolidaritási Alap. A kassza rövid ideig deficites volt, de már a '90-es évek közepétől egyfolytában szufficites. Ezt csak azért nem látjuk, mert időközben összeolvasztották a valamikori Foglalkoztatáspolitikai Alappal. A magyar munkavállalók és munkaadók lényegesen többet fizetnek be biztosítási célra, mint amennyit erre a költségvetés elkölt. Tehát itt járulékokkal megszerzett jogoknak a sérelméről is szó van, nem csak arról, hogy a segélyidőszak ilyen mértékű megkurtítása társadalmilag nem méltányos és gazdaságilag nem racionális.

- Hogyan érinti mindez a tartós munkanélkülieket?

- A tartós munkanélküliek segélyezésében nagy változtatások most nincsenek. A mai rendszert, amelyben korábbi munkaviszony feltétele nélkül, jövedelemvizsgálat alapján lehet segélyt kapni és közmunka-kötelezettség van, az évezred elején az első Orbán-kormány hozta létre és a szocialista kormányok sem változtattak rajta érdemben. Most a sajtó leginkább a közfoglalkoztatás "részmunkaidőssé" tételét kapta fel, de ez sem újdonság: az átlagos közcélú munkás ugyanis eddig is fél munkaidőben dolgozott. Valószínűleg azért volt erős visszhangja ennek az intézkedésnek, mert az önkormányzatok rákaptak arra, hogy a teljes munkaidős alkalmazottaik egy részét közmunkásnak álcázzák és nagyrészt központi költségvetési támogatásból finanszírozzák - őket érzékenyen érinti a mostani reform.

- Ennek kapcsán a médiában több helyen felvetődött, hogy a munkaidő rövidítése alkalmas lehet statisztikai kozmetikázásra...

- Ilyen egyszerű trükkel a KSH-t nem lehet átverni. A KSH Munkaerő-felmérésében pontosan meg lehet állapítani, hogy egy ember dolgozik-e heti 40 órát, vagy kettő 20-at - ez munkamennyiségben mérve ugyanakkora lesz és a teljes munkaidős létszámban kifejezett foglalkoztatást nem fogja befolyásolni. Olyat lehet csinálni, hogy az adminisztratív nyilvántartásokban kétszer számolják el a résztvevőket: a teljes munkaidőst egynek és a részmunkaidőst is egynek, de ez lelepleződik, mert ellentmondásba kerül a Munkaerő-felmérés adataival, amit Európa-szerte azonos metodikával számítanak.

- Tehát az Európai Unió felé sem tud jobb képet festeni a kormány a valósnál?

- Nem. Az Eurostat ezeket az adatokat begyűjti és pontosan látja, hogy mi történik. Manipulációk mindig voltak, de nincs sok értelmük - most sem sikerülne.

 

 

Köllő János a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után 1977-ben került a Közgazdaságtudományi Intézetbe, melynek tudományos főmunkatársa és kutatási igazgatója. Rendszeresen publikál a munkaerőpiac, a tőke-munka kapcsolatok és a regionális egyenlőtlenségek tárgykörében. Számos nemzetközi kutatási együttműködésben vett részt, az Európai Unió Bizottsága, az ILO, az EBRD és a Világbank támogatásával. A rendszerváltás után a Munkaerőpiaci Bizottság tagja volt, és azóta is több intézmény (FMM, OFA, GM, IKIM, IKM, GKM, MNB) szakértői felkérésének tett eleget. Kutató munkát végzett a Collegium Budapest-ben (1993-94) illetve az Ann Arbor-i William Davidson Intézetben (2003). Meghívott munkatárs az utóbbi intézetben illetve a bonni IZA-ban. A Veszprémi Egyetemen docensként munkagazdaságtant tanít.

 

Az interjú harmadik részében arról beszél Köllő János, hogy az oktatás és szakképzés terén mit lehetne tenni a foglalkoztatás növeléséért, mennyire válthatják be a kormány reményeit az eszközölt változtatások és mi történik, ha bebizonyosodik, hogy az eddig felvázolt változtatások rossz iránynak bizonyulnak.