A Miniszterelnökség arra reagált, hogy az Index hírportálon a nap folyamán megjelent egy cikk, amelyben a többi között azt írták: eljutott hozzájuk egy kormányzati előterjesztés, amelyet a Lázár János vezette Miniszterelnökség és a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium nyújtott be, amely "minimum évi 20 milliárd forintot hajtana be az áruházaktól a parkolás megadóztatásával, de emellett törvényben rögzítené, hogy mennyit költhetnek reklámra, ellehetetlenítené az áruházak ingyenes buszait, és kötelező létszámnövelést is elrendelne".
A Miniszterelnökség közleményében az áll: a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a kereskedelempolitika szabályozási kérdéseivel, és továbbra is fontos a szektor, valamint az élelmiszeripar hazai szereplőinek erősítése. Mint írták, időről időre természetesen felmerülnek lehetőségek, amelyeket a kormányzat különböző szakmai szinteken megfontol, ugyanakkor a kormány eddig nem döntött semmilyen szabályozási javaslatról.
"Bizonyosak vagyunk abban, hogy bármely intézkedéssel, amelyet a kormányzat hozni fog, a nemzetközi láncok azonnal Brüsszelhez fognak fordulni" - olvasható a közleményben. A kormány ugyanakkor nem a nemzetközi láncok profitjának növeléséért, hanem a hazai fogyasztók érdekeiért dogozik, így minden a Brüsszel felől érkező támadással fel fogjuk venni a harcot - emelték ki.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
