Fontolja meg a Fidesz, hogy Schmitt Pál utódjául a korábbi elnököt Sólyom Lászlót válasszák meg - mondta Mesterházy Attila a MSZP vasárnap újraválasztott elnöke a parlamentben. Mesterházy szerint olyan elnökre van szükség, amit elfogadnak mind a konzervatívok, a baloldaliak, a liberálisok és a zöldek.
Az LMP szerint elismeréssel tartoznak a köztársasági elnök lemondásáért, de a kormánypárti képviselők az erkölcs próbáján, a saját maguk által olyan sokat hangoztatott morál vizsgáján elbuktak.
Jávor Benedek az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben azt mondta: szomorú napja van ma a magyar demokráciának. Egy olyan ügybe keveredett Magyarország, amely nem Schmitt Pál köztársasági elnök magánügye. Ez az ügy a magyar demokrácia ügye, és annak a rendszernek az ügye, amely Schmitt Pált köztársasági elnöki székbe segítette. Ez az ügy a Fidesz személyzeti politikájának és működésének látlelete - közölte az ellenzéki politikus.
A Jobbik örül Schmitt Pál döntésének, ugyanakkor a köztársasági elnöki tisztség iránti bizalom helyreállítása érdekében közvetlen államfőválasztást javasol - kommentálta Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője hétfőn a parlamentben azt, hogy Schmitt Pál bejelentette, lemond megbízatásáról.
Vona Gábor azt mondta: elkerülhetetlen volt Schmitt Pál lemondása, ugyanakkor az államfői tisztség szerinte olyan mértékben erodálódott az utóbbi hetekben, hogy egy egyszerű politikai csere kevés.
Az ellenzéki politikus ezért a bizalom helyreállítása érdekében közvetlen köztársaságielnök-választást szorgalmazott.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Megkezdték a támogatás kiosztását, ennyit fizet egy honlapért a kormány

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből
