A parányi plasztiktalány (ppt) projekt célja nem a pánikkeltés, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a mikroműanyagok egyre súlyosabb problémájára. A mikromuanyag.hu oldalon egy mindeddig egyedülálló, hiánypótló tudásbázis született meg, ahol összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat, és ugyanitt folyamatosan közlik a felszíni vizeink mikroműanyag-méréseinek eredményeit.

A tavaly a Tiszán és idén a Tisza-tóban más projektekhez kapcsolódóan elvégzett mérései már sajnos igazolták azt az előfeltevést, miszerint jelentős, az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikroműanyag található a Tiszában is.

Kapcsolódó

Az idén a ppt projekt során arra vállalkoztak, hogy megmérjék az Ipoly, a Rába, a Bükkös-patak és a Duna mikroműanyag-koncentrációját (ez utóbbi esetében két ponton: Budapest fölött és alatt is végeznek majd méréseket). Ezek az eredmények már teljesebb képet adnak arról, mennyire fenyegetik környezetünket a parányi plasztikok.

A környezetbe kikerült  műanyaghulladékok döntő többsége nem bomlik le, hanem nagyon apró részekre esik szét. Mikroműanyagnak az 5 milliméternél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik. Bizonyos szennyezőanyagok képesek a műanyaghulladék felszínére is kötődni. Laboratóriumi kísérletek igazolták azok káros hatását, a szennyezőanyagok megkötődését, illetve azt a tényt, hogy a szerves szennyezőkkel kialakított kapcsolat után azokat koncentráltabb formában juttatják ez élőlények szervezetébe, így még veszélyesebbek.

A természetes vizekbe két fő úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből (ezekbe szándékosan tesznek apró műanyaggolyócskákat), valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok (például az autógumi, szigetelések) fizikai-kémiai aprózódása útján.

Előfordulásuk kutatása az utóbbi 5-10 évben a tudományos érdeklődés középpontjában áll, azonban eddig elsősorban tengeri környezetben hajtottak végre vizsgálatokat. Különböző kutatócsoportok ugyan már európai folyókban és tavakban is végeztek néhány vizsgálatot, azonban Közép-Kelet-Európában eddig a mikroplasztikok jelenlétére csak következtetni lehetett a nagy mennyiségű, szemmel is látható, a vízen úszó, illetve a talajokon szerteszét heverő hulladékból.