Bár a jegybank bejelentette szeptemberben, hogy befejezi az alapkamat-emelési ciklusát, a szint már így is 13 százalékos. A ráta idővel megjelenne a hiteleknél is, ahogy a bankok alkalmazzák a transzmissziót, ezért már szeptemberben megígérte Gulyás Gergely kancellárminiszter, hogy kiterjeszti a kormány a kamatstopot. Végül péntek éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben az ötéves változó kamatú hitelekre is vonatkozó plafonszabály.
Mindemellett – ahogy azt a Bank360 észrevette – az új kormányrendelet a jelzáloghitelekre legutóbb 2022. december 31-ig meghosszabbított kamatstopot 2023. június 30-ig kitolja. Vagyis most már lényegében az összes jelzálogalapú kölcsönre vonatkozik az intézkedés, amely értelmében a referenciakamathoz kötötten változó kamatozású lakáshitelek kamatát csak a 2021. október 27-i referenciakamat mértékének megfelelően lehet emelni.
Eddig a kamatstop csak azokra a hitelekre vonatkozott, amelyek kamatperiódusa egyéves vagy annál rövidebb. Most egészült ki azzal, hogy 2022. november 1-től a legfeljebb 5 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal nyújtott nem kamattámogatott jelzáloghitelszerződésekre is alkalmazni kell a plafonozást.
A bankszövetség már ellenezte a kamatstopot
A Magyar Bankszövetség még szeptemberben jelezte, hogy nem támogatják a kamatstop meghosszabbítását, mert azzal sok olyan adós is védelmet kap, akiknek erre nincs szükségük. Jelezték, hogy az extra adóval együtt a bankok éves többlet-terhe már meghaladja az 500 milliárd forintot – ami nagyságrendileg azonos a bankszektor tavalyi teljes évi eredményével. Kifogásolják, hogy bár az elmúlt években a kormány, az MNB és a bankszektor folyamatosan felhívta az érintett ügyfelek figyelmét a fix kamatozású kölcsönök biztonságára, most mégis csak a bankoknak kell a terhet viselniük.
Ennek oka, hogy a háromhavi BUBOR értéke tavaly január óta 0,75 százalékról a jelenlegi 13 százalékra emelkedett. A kamatstop során a 2,02 százalékos BUBOR szint alkalmazásával kizárólag a bankszektor viseli a kockázatot és költségeket – miközben az ügyfelek a törvényeknek és MNB rendeleteknek megfelelően többször kaptak tájékoztatót a változó kamatozású hitelek kockázatairól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!