Az MNB három havonta megjelenő kiadványa igen alaposan rávilágít arra, mi vár a következő hónapokban a magyar gazdaságra.
A 2025-ös prognózist illetően az MNB három fontos dolgot állapított meg: legjobb esetben 3,3, míg legrosszabb esetben 4,1 százalékos lehet az infláció. A HVG megjegyzi ugyanakkor, hogy az előző jelentésben még 2,7 és 3,6 százalék közötti romlásról beszéltek, vagyis borúsabbá váltak a kilátások.
Szintén rosszabb GDP-növekedést is várnak a három hónappal ezelőtti prognózishoz képest: legfeljebb 3,6, de minimum 2,6 százalékos növekedést. Ugyanakkor az átlagkereset akár 9,6 százalékkal, de minimum 8,6 százalékkal emelkedhet, így a reálbérek 3,7-4,4 százalékkal emelkedhetnek.
Ami pedig az idei évet illeti: az MNB szerint idén a legjobb esetben is csak 0,7 százalékkal nőhet a GDP.
Az inflációra vonatkozó borúsabb kilátásokat az MNB azzal magyarázza, hogy meglátszik a fogyasztói árakon a forint gyengülése, drágulnak az élelmiszerek alapanyagai, valamint a jövedéki adó 2025-ös emelése is tovább fogja az árakat növelni.
A jegybank szerint az, hogy a kormány bizonyos adónemekre bevezette az inflációkövető emelést, jövőre önmagában 0,3 százalékponttal dobja meg az inflációt, míg 2026-tól kezdődően évi 0,1-0,2 százalékponttal.
Eltörölnek egy adónemet, mégis drágább lesz a benzin Magyarországon
Jövőre eltörlik az üzemanyag-kiskereskedelmi adót, de a jövedéki adó emelése miatt a benzinkutak nem tudják elkerülni az áremelkedést. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!