Az Economxon eddig leginkább azt mutattuk be, hogy a MOHU új visszaváltási rendszere mekkora pénzforgalmat generált, és az például milyen hatással lehetett a kiskereskedelemre. November közepéig 700 millió darab palackot váltottak vissza Magyarországon, és a visszaváltásnak köszönhetően
eddig mintegy 30 milliárd forintnyi összeget kaptak vissza a vásárlók utalvány formájában,
ami hozzájárulhatott a boltok forgalmának növekedéséhez. És ehhez még nem számoltuk hozzá a visszaváltók körülbelül azon 15-17 százalékát, akik a visszaváltási díjat egyenesen a saját bankszámlájukra utaltatják, eddig mintegy 5,7 milliárd forintot kértek vissza ebben a formában Magyarországon.
Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy a kézzelfogható valóságban mit is jelent ez a hatalmas mennyiség. A MOHU az Economxnak megküldött adataiból kiderült, hogy a visszaváltási rendszer üzenete átment, és leköveti a fogyasztói szokásokat.
Amíg idén januárban összesen 186.383 darab üveg-, műanyag-, vagy fém italos dobozt vittünk vissza, addig októberben - egyetlen hónap alatt - már több mint 184 millió darabot (egészen pontosan 184 207 678 darabot) dobtunk be a REpont-automatákba.
A MOHU egyelőre október végéig összesített,
az első tíz hónapban 609800189 darab italos dobozt vittünk vissza.
Másként fogalmazva: több mint 609 millió darab hulladékanyag biztosan nem kerül ki a természetbe, sőt, egy olyan rendszerbe kerül, ami biztosítja az újrafeldolgozást.
Egyébként az is kitűnik, hogy a magyarok mennyire megismerték a rendszert, és az mennyire leköveti a fogyasztási szokásokat is:
- júniusban 7,4,
- júliusban 67,1,
- augusztusban 165,5,
- szeptemberben 183,3, míg
- októberben 184,2 millió darab
italos csomagolást gyűjtöttek vissza.
A legnagyobb mennyiséget az egyutas PET-palackból gyűjtöttek vissza, nyilvánvalóan abból is fogyasztottunk a legtöbbet:
- júniusban 4,5,
- júliusban 44,
- augusztusban 104,3,
- szeptemberben 109,4, majd
- októberben - kicsit visszaesve a nyári fesztiválszezonból - némileg csökkent, de így is 103,4 millió darab PET-palackot dobtunk be az automatákba.
Összesen 366 469 713 darab egyutas műanyag került be a rendszerbe, jóval több mint a teljes mennyiség fele.
Érdekes, amíg a PET-palack száma csökken, az egyutas fém dobozok száma ősszel is növekedett:
- júniusban 2,2,
- júliusban 20,2,
- augusztusban 54,4,
- szeptemberben 65,7,
- októberben pedig 71,5 millió darab fémdobozt
dobtunk be az automatákba,
az eddigi termelésünk összesen 214 459 777 darab.
Egyutas üvegből összesen 24,8 millió darabnál járunk október végén.
Ennél is durvább, ha a csomagolóanyagok súlyát vizsgáljuk. Januártól október végégig 22666,3 tonna (tehát több mint 22 ezer tonna) hulladékot dobtunk bele a REpont-automatákba.
Ez például azt jelenti, hogy:
- 55 darab Boeing 747-esnek megfelelő súlyú palackot, dobozt, üveget dobtunk bele az automatába (méghozzá a maximális felszálló tömeggel számolva),
- vagy közel 183 teljes négyes metrószerelvényt is elképzelhetünk; annak is körülbelül 22 ezer tonna az összsúlya.
Sőt, ha átlagosan 70 kilogramm testtömeggel számolunk, akkor ez közel 314 ezer ember súlyának felel, ami több mint a Budapest után második legnagyobb városunk, Debrecen (201 ezer) és a nyolcadik Kecskemét (109 ezer) lakossága együttvéve.
De tudunk még egy szemléletes példát mondani:
egyutas PET-palackból eddig 11 ezer tonnát gyűjtöttünk vissza, ami több mint az Eiffel-torony 10,1 ezer tonnás súlya.
Másként fogalmazva, a REpont-automaták elnyeltek két Eiffel-torony súlyú hulladékhalmot Magyarország területéről.