Magyarországon a nemzetközi trendek lekövetésével 2014-2015 környékén robbant be a köztudatba a műfű. Egyre több teraszon, erkélyen találkozhattunk vele, és néhányan már a kertbe, a medence mellé is kérték a telepítését. A kereslet meghozta a vegyes kínálatot is, a barkácsüzletek polcait ellepték az olcsó, silány minőségű termékek a minőség alternatívájaként.
Küllemre gyakran hasonlítanak a minőségi termékekre a silány utánzatok, ugyanakkor hosszú távon károsak lehetnek, és csalódást okozhatnak a vásárlóknak.
„Amikor elkezdtük a pázsitok forgalmazását, még alig néhányan tudták, mire jó, hova lehet tenni, az emberek hitték is meg nem is, hogy valóban tartós és gondozásmentes lesz a kertben is a műfű, hiszen még nem volt rá bizonyíték” – mondta Papp Ákos, a Holland Pázsit alapító-tulajdonosa az Economxnak.
Kiemelte: ma már több száz olyan kert és közterület van, ahová közel tíz éve telepítették a műfűburkolatot, és az évenkénti gyors karbantartást leszámítva még mindig nem kellett javítani.
A Covid sem tudta megállítani a növekedést
„Szerencsések vagyunk, mert a pandémia alatt nekünk nem kellett leállni vagy leépíteni, az emberek otthonszépítési kedve egyenes arányban nőtt az otthon eltöltött idővel. Egyre többen vették birtokba addig csak raktárnak használt városi erkélyüket, hogy így jussanak egy kis friss levegőhöz a lezárások alatt, és rájöttek, milyen kellemes lenne mezítláb vagy zokniban kilépni ide, a természet érzését behozó pázsiton állni a télen hideg, nyáron forró kőburkolat helyett” – tette hozzá.
A 2020-as évek elején egyre több kerttulajdonos döntött úgy, hogy felesleges luxus az ivóvizet az angol gyep locsolására használni, ráadásul az igazán szép, zöld és sűrű pázsit nemcsak vizet, hanem gazolást és műtrágyázást, sőt rengeteg befektetett időt is igényel.
Bár a robotfűnyírók kiválthatják a fűnyírásra fordított időt, de csak abban az esetben, ha működésükhöz megfelelően építjük ki a kertet. Nőtt az otthoni játszóterek, jakuzzik, medencék népszerűsége is, melyek alá és köré praktikus választás a puha és jó vízelvezetésű műfűburkolat.
A zöld fordulat: ellenség a műfű?
Gyakran ellenségként kiáltják ki a környezetvédők a műfűburkolatokat. Ez meglepő, hiszen a hagyományos gyepet értékes ivóvízzel kell locsolni, és még műtrágyát is ajánlatos használni.
„Nem titok, a műfű gyártásának első fázisához kőolajra van szükség, mint a műanyag termékek esetében. Azonban az évek alatt gyártópartnerünk folyamatosan azon dolgozott, hogy minél inkább környezetbarát terméket tudjon előállítani. Az alapanyagok közül kikerült a darált gumi, 100 százalékban újrahasznosítható anyagból készül, így már teljesen károsanyag-mentesek lehetnek a termékek” – hangsúlyozta Papp Ákos.
A gumiburkolatok és a térkő utódja
Mivel a játszóterekről és sportpályákról ismert gumiburkolat az Európai Unióban betiltásra kerül, más megoldásra van szükség a közterek burkolásához.
- Az intenzíven használt területekre nem opció a fű, hiszen gyorsan kikopik és sáros lesz, túl kemény, fenntartási költsége nagyon magas és nem marad a helyén a kavicsszórás sem, betonra és térkőre pedig nem eshetnek le a gyerekek a mászókáról.
- Az esővizet gyorsan a talajba vezető műfű burkolatok (ezzel is segítve a vízvisszatartást az egyre gyakrabban előforduló, hirtelen lezúduló csapadék megtartását) a sportolásra és a játékra is alkalmasak, ráadásul az új generációs termékek már esésálló tanúsítványokkal is rendelkeznek.
A Holland Pázsit alapító-tulajdonosa kiemelte: az anyacégnél folytadódnak a fejlesztések, hogy minél kisebb környezeti terhelés mellett minél tartósabb műfű termékek készülhessenek. Csak akkor lesz tartósan szép és gondozásmentes választás a műfű, ha a magas minőséget választják a fogyasztók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!