A munkaügyi ellenőrzés rendszere elvileg kettős feladatot lát el. Egyrészt megpróbálja kiszűrni azokat a foglalkoztatókat, akik a jogszabályok megkerülésével csökkenti a közterheiket, ezáltal az állam működtetésének terheit áthárítják más adózókra. A másik feladata az, hogy védje a munkavállalókat a munkáltatói visszaélésekkel szemben. Ez utóbbi még akkor is igaz, ha bizonyos jogszabálysértések esetén a munkavállaló ténylegesen tud(hat) arról, hogy nem legálisak a foglalkoztatásának körülményei. Ugyanis sok esetben a dolgozó, ha fel akarna ez ellen lépni, akkor sem tudna igazán.
Az állam a hatósági ellenőrzéseken keresztül gyakorol nyomást a cégekre. Ez azonban nem működik, ha a foglalkoztatók úgy érzik, hogy kicsi az esélye annak, hogy belekerüljenek egy ellenőrzésbe.
Egyre kevesebb céget ellenőriznek
A KSH adatai szerint 2018 decemberében 1,4 millió vállalkozás volt, ahol legalább 1 főt foglalkoztattak. 2018 első három negyedévi tényadatai alapján számolva ennek a foglalkoztatói körnek az 1,2 százalékánál volt csupán ellenőrzés. A gazdasági válság kitörésének évében (2008-ban) ez az arányszám még 3 százalék volt. Tíz év alatt tehát jelentősen csökkent annak a valószínűsége, hogy egy cég bekerül az állami hatóság látókörébe - állapították meg a Policy Agenda kutatói.
A csökkenés a munkavállalókat is érintette. Holott ennek az állami ellenőrzési funkciónak társadalmi szempontból az a feladata, hogy mérsékelje a dolgozók kiszolgáltatottságát. Márpedig ez az ellenőrzési funkció csökkent: amíg 2008-ban még a dolgozók 8,6 százalékát foglalkoztatták olyan cégnél, amelyet vizsgáltak, 2018-ra ez az arány lecsökkent 1,6 százalékra.
Az is nyilvánvaló, hogy a szabálytalan foglalkoztatás szempontjából a leginkább érintett cégek a néhány főt foglalkoztató kisvállalkozások. Ugyanakkor nem csak ezeknek kellene lenni az ellenőrzések célpontjának.
Az állami hatósági ellenőrzések statisztikájából nem olvasható ki, hogy mely létszám-kategóriákban voltak ellenőrzések, de az átlagos foglalkoztatói méret jelentősen csökkent. Miközben 2008-ban még az egy ellenőrzött munkáltatóra 9 munkavállaló jutott, 2018-ban már csak 4. Azaz az ellenőrzések súlypontja áttolódott a mikro, vagy kisvállalkozásokra, és még a darabszámuk is jelentősen csökkent.
És mi van a túlórával?
Szemléletes példa a munkaügyi ellenőrzés szükségességére a túlóra ellenőrzése. A 2018 végén elfogadott Munka törvénykönyve módosítás felhívta a figyelmet a túlmunka kérdésére.
Papíron alig túlórázik a magyar munkavállaló. Legalábbis a 2016-os egyéni bér- és kereset statisztikai adatok alapján a versenyszférában csupán a dolgozók 17 százaléka túlórázott, míg a közszféra esetében ez az arány 7 százalék volt.
Ugyanakkor 2012 és 2018 között 143 ezer dolgozó esetében állapították meg, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetésével problémák voltak. Ez a vizsgált munkavállalói létszám 20 százalékát jelenti.
Bár ez alapján nem lehet azt állítani, hogy a teljes foglalkoztatotti kör ötöde érintett lenne, hiszen a munkaügyi ellenőrzés sokszor a kritikus, a visszaélések szempontjából fertőzött ágazatokra koncentrál. Jól mutatja azonban azt, hogy milyen mértékű a probléma. Amennyiben nincs szoros ellenőrzés alatt ez a kérdés, akkor valójában mindegy, hogy milyen túlóra- és munkaidőszabályok vannak, hiszen ennek be nem tartása kis eséllyel von szankciót maga után - olvasható a friss elemzésben.