Júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett - idézi az NFSZ adatait az MTI.
Júniusban 43 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,4 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 3,1 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,8 százaléka, 23 600 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.
Az álláskeresők 28,2 százaléka, 67 800 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 12,9 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.
Az év hatodik hónapjában 36 500 volt a 25 év alatti és 58 900 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,2, illetve 24,5 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint júniusban 130 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 44,0 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,8 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 43 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be júniusban, ezek 50,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 22 000 volt, amelynek 45,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Júniusban 122 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 86 400 betöltetlen maradt.
Az év hatodik hónapjában 205 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű gyártást, műsor-összeállítást, műsorszolgáltatást, számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártását és az információ-technológia szolgáltatást, területileg pedig Budapestet, valamint Heves és Békés megyét érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. március-májusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 170 600-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!