A tér felújítására kapott uniós és állami támogatásokkal legkésőbb 2016 elejéig el kell számolni, ezért nem tarthat két évig az átépítés. Eredetileg úgy tervezték, hogy még 2012-ben lebonyolítják az engedélyezést és a kivitelezői tendert, de az engedélyek beszerzése jóval tovább tartott, mint gondolták.
A pályázatot végül 2014 elején hirdethették meg, ráadásul a vesztesek megtámadták az eredményt. A per illetve az októberi választások miatt novemberben írták alá a kivitelezői szerződést a győztes konzorciummal, amelynek tagjai összesen 5,3 milliárd forintért vállalták a munkát.
A terveket már korábban bemutatta a BKK. A tér teljes átalakítása mellett a villamosvágányokat is átépítik. Ezekről itt olvashatnak részletesen. A munka idején is lesz errefelé tömegközlekedés, illetve közlekedés, de sávokat zárnak le illetve megállókat helyeznek majd át. Néhány napra majd a metró kijáratát is lezárják - írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Bombákként hullottak a jégtáblák az autópályán

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
