Az utóbbi tíz évben összesen 27 százalékkal lemaradtunk attól, ahol lehetnénk, azaz a közép-európai térség átlagos növekedésétől - jelentette ki Járai Zsigmond a volt pénzügyminiszterek kerekasztalán a HBLF XIV. pénzügyi csúcstalálkozóján. Ez a különbség a következő években aligha csökken érdemben.
Véleménye szerint a politika tudatosan választotta azt az utat, hogy - érdemi mozgástér híján - drasztikus beavatkozások nélkül, de elmozdult a költségvetési egyensúly felé. Mindennek a hátránya, hogy lassuló növekedést eredményezett. E tendenciák folytatódhatnak a következő években - véli Járai.
Etatista alkoholizmus van - mondta Kupa Mihály. Úgy látja, hogy az állam ül a gazdaság nyakán: a GDP arányában 50 százalék körüli az újraelosztás mértéke, ezen belül a GDP 39 százalékára rúg az adóbevételek aránya. Mindent veszünk, mert tele vagyunk pénzzel, ez az állami filozófia - ironizált Kupa.
Az Antall-kormány egykori pénzügyére szerint ilyen helyzetben rendkívül kicsi mozgástér marad a gazdaság többi szereplője, így a vállalatok számára. A jelenkor problémáiról sokat elmond, hogy a magyarországi vállalatok már öt éve nettó finanszírozók. Ráadásul a FDI-egyenleg is negatív, azaz több működőtőke megy ki, mint amennyi érkezik. A túlzott állami beavatkozás jele az is, hogy Magyarországon jelenleg a kötött, hatósági árak aránya 20 százalék, míg Szlovákiában csupán 2 százalék.
Magától is lett volna növekedési fordulat
A gazdasági növekedés három nagy tényezője (folyamatos beruházások, az ennek nyomán bővülő foglalkoztatás és az ezek eredményeként létrejövő hatékonyságjavulás) egyikében sincs esély az erőteljes bővülésre, a 2018-ig előretekintő évi 2,5 százalékra várt GDP-bővülés is kétséges - mondta Békesi László, volt pénzügyminiszter.
A jelenlegi 18 százalékos beruházási ráta nem fedezi az amortizációt sem, az minimum 20 százalék volna - szállt vitába Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács elnökével -, és csak az e fölötti aránnyal lehetne munkahelyteremtésről, gazdasági növekedésről beszélni. Ha nincs beruházás, esély sincs arra, hogy a piaci szegmensben bővüljön a foglalkoztatás. Az aktivitási ráta - ha a statisztikai trükköket lehántjuk - folyamatosan 56-57 százalék körül áll. A közfoglalkoztatás csak viszi a GDP-t és nem termeli, és ugyanígy értelmetlen beleszámolni a foglalkoztatottak körébe a külföldön dolgozókat - fogalmazott Békesi.
Úgy látja, a 2013-as növekedési fordulat a súlyos recessziót követő helyreállási periódust jelenti csak, ami akkor is bekövetkezett volna, ha a gazdaságpolitika passzív. Az automatikus korrekció 1 százalék körüli növekedést jelentene, aminél a jelenleg várt GDP-bővülés csak azért nagyobb, mert a nagy gépipari beruházások termőre fordultak, a kormány pedig óriási hajrával igyekezett felhasználni 2013 végén az uniós pénzeket, amivel elmozdította az építőipart a mélypontról. Újabb nagy termelő invesztíciók viszont nincsenek folyamatban, az új uniós költségvetési periódusban pedig kevesebb forrás lesz beruházásra. Ilyen körülmények között hatékonyságnövelésről nem lehet beszélni, hiszen tavaly az alacsony hatékonyságú építőipar és a kedvező időjárás miatt a mezőgazdaság jobb tevékenysége miatt nőtt csak a gazdaság.
Jó, de akkor mi volna a megoldás?
Mindezen Békesi szerint úgy biztosan nem lehet változtatni, hogy erőteljesen piac-, verseny- és integrációellenes, patriótának nevezett gazdaságpolitikát valósítanak meg. Ehelyett stabilitásra, megbízhatóságra, kiszámíthatóságra volna szükség, amihez az kell, hogy az állam - nem csak a magas elosztási rátával, hanem a maga hiperaktivitásával is - ne telepedjen rá a gazdaságra. Itt kell paradigmaváltást végrehajtani, de ez nem gazdaságpolitikai, hanem kőkeményen politikai kérdés.
Az állam ne öleljen magához mindent, nincs rá pénz - vélte Kupa Mihály, aki szintén úgy vélte, hogy csökkenteni kellene a költségvetés kiadásait. Elismerte: a különadókat nehéz kivezetni, hiszen ha csak 1 százaléknyi a gazdasági növekedés a tervezett 2 helyett, újabb elvonás kellene a 3 százalékos hiányplafon tartásához.
Az újraelosztás csökkentése jó volna, ám nem látszik járható útnak - vélte Békesi László. Az államháztartás terheihez jobban hozzá kellene járulniuk azoknak, akik igénybe veszik az állami szolgáltatásokat. Csökkentsük a vállalkozások terheit, a lakosságét pedig növeljük - javasolta Békesi, ám erre sem lát esélyt, hiszen elég csak a vizitdíj-népszavazásra gondolni, ahol egy korsó sör ára volt a tét. Ráadásul eközben a fiskális, a monetáris és a jövedelempolitika között nincs összhang: szuper szigorú ugyanis a fiskus, ultra laza a monetáris politika, a jövedelmek alakulása pedig független a termelékenység változásától.
Járai Zsigmond sem volt sokkal optimistább, ő sem tudja elképzelni, hogy megvalósítható a fiskális reform. Különösen, ha eközben nem nő gyorsan - 4-5 százalékkal - a gazdaság. Járai - elismerve a Békesi által elmondott gondokat - úgy vélte, az állam a leginkább a rossz fiskális politikával telepszik rá a gazdaságra. Szerinte le kell vinni a költségvetési kiadásokat a GDP 10 százalékára. Ehhez két megoldás kínálkozik, a lengyel vagy szlovák mintájú, gyors csökkentést alkalmazó sokkterápia, ami ugyan a kamatterheket is csökkentette, viszont nagy társadalmi feszültségeket okoz, illetve a fokozatos mérséklés. Utóbbival viszont az a gond, hogy könnyen visszafordítható, így következetesen, 6-8 évig folytatni kell, de ilyen Magyarországon még nem volt. Sokba kerül a bürokrácia is, a GDP 2-4 százalékával többet költünk államigazgatásra, mint a hozzánk hasonló országok. Teljesen új logikájú, gyorsabb, racionálisabb, olcsóbb, százszor vállalkozóbarátabb államigazgatásra van szükség Járai szerint.