Nemzetközi léptékben is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással kapcsolatos eredményei, mivel már idén átlépte a 7400 megawattot a napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye – mondta az energiaügyi miniszter a Mandinernek. Lantos Csaba hozzátette, hogy korábban 2030-ra vártak 6000 megawattnyi összes napenergia kapacitást az országban.
A miniszter közölte: Magyarország először 2022-ben tudta napenergia-kapacitását éves szinten 1 gigawatt feletti mértékben növelni. Ezt a múlt évben több mint 1600 megawattos újabb történelmi rekorddal sikerült felülmúlni.
Kiemelte, hogy idén november végéig 1400 megawattnyi naperőművi teljesítmény épült ki, ezzel a harmadik egymást követő évben haladja meg az ország az éves 1 gigawattos növekedési szintet. Lantos Csaba kijelentette, az elmúlt években mindössze húsz-harminc ország produkált 1 gigawatt feletti éves bővülést a világon.
Az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a harmadik legnagyobb arányban az időjárásfüggő megújuló kapacitás 2019-ről 2023-ra. A napelemes rendszerek itthoni aránya az áramtermelésben a világon a harmadik, Európában pedig a második legmagasabb volt tavaly. Ezzel nemcsak önellátási képességeinket, energiaszuverenitásunkat erősítjük, hanem sokat lépünk előre a klímavállalások teljesítésében is – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mi ennek a haszna a háztartások számára Lantos Csaba elmondta,
a legutóbbi népszámlálás adatai alapján a 2010 óta épült, legalább 100 négyzetméteres lakóingatlanok negyedén van napelem.
Lantos Csaba hangsúlyozta, hogy a gáztárolók töltöttségi szintje megfelelő, akkor sem kell ellátási nehézségekkel számolni a télen, ha az újévben a várakozásoknak megfelelően tényleg leáll az ukrajnai gáztranzit.
Azt mondta, az áramigények emelkedése arra is utal, hogy helyreáll a gazdasági növekedés, többet termelnek a gyárak. Jelezte ugyanakkor, hogy áramtermelő alaperőművek nélkül megfizethető, versenyképes energiaköltségekkel nem tud működni egy ország, ezért kezdeményezték a paksi blokkok üzemidő-hosszabbításait és ezért épül Paks II.
Már 32 ezren előregisztráltak
Hozzátette, hogy nagy kapacitású gázerőművekkel is számolnak, amelyek 2028-ra készülhetnek el: ezek egyike a Mátrai Erőmű visontai telephelyén, a másik pedig az egykori tiszaújvárosi hőerőmű területén épülhet fel.
Az akkumulátor-kapacitások bővítéséről pedig megjegyezte, a családoknak a Napenergia Plusz Programmal segítenek, amelyben napelem és energiatároló egyidejű beszerzéséhez kínáltak támogatást. Júliusig mintegy 32 ezer előregisztrációs kérelem érkezett be, nyáron meg is emelték a keretösszeget 105,8 milliárd forintra. A 4,1 millió forintos átlagos támogatási igényt figyelembe véve ebből több mint 25 ezer fejlesztésre futhatja.
Ezen a területen az ipari méretű kapacitásbővítések adják a másik irányt. Két programban csaknem 100 milliárd forinttal ösztönzik az ipari energiatárolók telepítését.