Tízből négy magyar készül előre, hogy ne a bedugult orról és a torokfájásról szóljanak az őszi és a téli hónapok. Egy friss, reprezentatív kutatás adatai rámutatnak, hogy bőven erősíthetnénk még az immunrendszerünket, hiszen csak minden ötödik magyar sportol ilyenkor és figyel az étkezésére is.

A legtöbben vitaminokat szednek, miközben minden harmadik válaszadó sok időt tölt a friss levegőn. Ugyanennyien pedig hagynak időt maguknak a pihenésre. Minden negyedik magyar a stresszcsökkentésben hisz, és körülbelül minden tizedik azt vallja, hogy az orrból a kórokozók kimosása legalább olyan fontos lehet ilyenkor, mint a kézmosás és a fogmosás.

A gyerekek évente tucatszor is elkaphatják

A megfázás, más nevén nátha az egyik leggyakoribb betegség, amit a gyerekek évente akár egy tucatszor, a felnőttek pedig évente pár alkalommal elkapnak. Mivel a tüneteket több száz  vírus okozhatja, ezért azok, akiknek legyengült az immunrendszerük, gyakran egyik megfázásból a másikba esnek. Csodaszer ugyan nincs, ám sok múlhat az életvitelünkön.

Ilyenkor többet kellene kezet mosni, a telefonunkat, a kilincseket is fertőtleníteni, és az orrunkat is érdemes lehet kimosni tengervizes sóoldattal

– mondta Tóth Eszter, fül-orr-gégész.

A magasabb sótartalmú tengervizes készítmények ráadásul az orr kidugításában is hatékonyak, és a hozzászokás veszélye nélkül alkalmazhatóak.

Tízből három magyar hitetlen. Ők úgy gondolják, hogy a nátha úgyis jön, nem lehet megelőzni, és ezért nem is tesznek semmit ellene. A lakosság 14 százalék igazán szerencsés, ugyanis ennyien mondták, hogy sosem lesznek náthásak, ezért nem is készülnek rá. Ők valószínűleg találkoznak a nátha vírus valamely változatával, de az olyan enyhe tüneteket okoz náluk, hogy észre sem veszik – tette hozzá Tóth Eszter szakorvos.

Erre senki nem számított: rohamosan emelkednek a betegszámok

A háziorvosoknál a betegek fele koronavírusos, írja elemzésében Sarkadi Balázs orvosbiológus. Főleg az idősek és a krónikus betegek számára ajánlott az oltások ismételt beadása.

A részletekről ITT írtunk bővebben.