Az állásportál több mint ezer munkavállalót kérdezett meg arról, hogy mennyire tartják fontosnak a jelenlegi és régi kollégákkal való kapcsolatukat. A válaszadók több mint fele nem fektet különösebb hangsúlyt arra, hogy munkaidőn kívül is találkozzon a munkatársakkal és a régi kollégákkal is csak minden harmadik válaszadó találkozik rendszeresen. Ez alól az államigazgatásban, illetve az egészségügyben dolgozók képeznek kivételt, itt a többség szívesen köt munkahelyi barátságokat és ezek kevésbé is szakadnak meg.
Meglepő módon a felsővezetők is közelebb érzik magukhoz a régi kollégáikat, majdnem 60 százalékuk szerint több barátjuk is van a volt munkatársak között. Ez a pozitív hozzáállás viszont már nem marad meg a jelenlegi munkahelyen: csupán 35 százalékuk érzi úgy, hogy innen is megmarad majd valamilyen baráti kapcsolat.
Átlagosan a dolgozók 41 százaléka érzi úgy, hogy tartani fogja a kapcsolatot a mostani kollégáival, ez pusztán 4 százalékkal kevesebb annál, mint ahányan jelenleg is úgy válaszoltak, hogy legalább egy barátjuk van a munkahelyükön. A 25-29 éves korosztály kiemelkedő kapcsolatépítésben: 57 százalékuk ápol baráti kapcsolatokat a munkahelyén.
Fontosak-e az ex-munkatársak?
Találkozni azonban csak a válaszadók 35 százaléka szokott rendszeresen a régi munkahelyen megismert kollégákkal. Ez a szám a 30-39 éves korosztály körében a legmagasabb, ami magyarázható azzal, hogy ezt a korosztályt az idősebbeknél kevesebb kötöttség jellemzi, viszont anyagilag már megengedhetnek maguknak egy-egy találkozót. A legrosszabb helyzet az oktatásban figyelhető meg, itt csak minden ötödik munkavállaló tartja a kapcsolatot.
A válaszadók 65 százaléka szerint a barátság miatt fontos a kapcsolattartás a régi kollégákkal, de majdnem felük számára az értékes szakmai kapcsolat is számít. A korral egyre kevésbé lesz fontos a személyes vonatkozás ebben a kérdésben, de a 25-29 éves korosztályban is 59 százalék tartja fontosnak a karrierépítés kilátását a munkahelyi barátságok megkötésekor.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban