Miután a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy döntött, hogy ázsiai vendégmunkások nélkül, a magyarországi tartalékokra és az új schengeni tagokra, Romániára és Bulgáriára támaszkodva sikerül az idei gazdasági áttörés, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján megnéztük, mekkora tartalékunk van még. 

Mivel a KSH is a 15-74 éves népességben szokta közölni a munkanélküliségi rátát (2024. november: 4,5 százalék) és a foglalkoztatási rátát (2024. november: 64,9 százalék), mi is ezt a csoportot vizsgáljuk. 

A legfrissebb kimutatás szerint ebben a korosztályba kicsivel több mint 7,2 millió ember tartozik (7212,2 ezer fő), amiből

  • 4 millió 679 ezren foglalkoztattak,
  • 221,2 ezren munkanélküliek, és
  • 2 millió 311 ezren gazdaságilag nem aktívak (iskolába járnak, nyugdíjasok, nincs jövedelmük, tartósan betegek, stb.). 

Egyik mutató sem kirívó. A 2,311 millió novemberi inaktív volt már idén több (2,37 millió fő januárban) és kevesebb is (2,284 millió fő júliusban - ilyen alacsony szám nem volt 2009 óta), míg a 4,9 millió aktív létszáma magasabb, mint a januári 4,868 millió és alacsonyabb, mint a júliusi 4,938 millió, ami szintén rekordnak számít. 

A gondot a bázis jelenti, mert az viszont látványosan csökken. 

Egészen döbbenetes, de 2024 januárjában még 7 millió 239 ezer magyar tartozott a 15-74 év közötti korosztályba, novemberre ez az adat 27 ezer fővel csökkent. 

A 15–74 éves népesség létszáma 2024-ben:

  • Január: 7239 ezer fő,
  • Február: 7235,6 ezer fő,
  • Március: 7232,7 ezer fő,
  • Április: 7229,8 ezer fő,
  • Május: 7227,3 ezer fő,
  • Június: 7224,8 ezer fő,
  • Július: 7222,5 ezer fő,
  • Augusztus: 7219,8 ezer fő,
  • Szeptember: 7217,2 ezer fő,
  • Október: 7214,7    ezer fő,
  • November: 7212,2 ezer fő.    

Tíz évvel ezelőtt, 2014 novemberében 7 millió 559 ezren voltak a munkaerőpiac szempontjából potenciális korosztályban, ez pedig több mint 346 ezer fős csökkenést jelent. Mindezt úgy, hogy egy évtizede 424 ezerrel kevesebb volt a foglalkoztatottak száma is. 

Ahogy azt Pásztor Szabolcs, az Oeconomus kutatási igazgatója az Economxnak elmondta,

2024-ben a foglalkoztatásban egy tetőzés közeli állapot állt be, mivel a pandémiát követően ismét megközelíthettük a teljes foglalkoztatás állapotát, amikor már nehezebb új munkaerőt mozgósítani.

Még meglepőbb, ha nemekre osztjuk a 15-74 éveseket.

Férfiból tavaly januárban 3 millió 556 ezer volt, ami novemberre lecsökkent 3 millió 549 ezerre, tehát 7 ezerrel lettek kevesebben. 

A nők 2024 első hónapjában még 3 millió 682 ezren voltak, míg novemberre 20 ezerrel csökkent a számuk és már csak 3 millió 662 ezer nő van a 15-74-es korosztályban. Ha a csökkenést megfigyeljük, akkor kísérteties módon minden hónapban kétezerrel csökkent a 15-74-es korosztályú nők száma, ami viszont azt is jelenti, hogy naponta 66 még potenciálisan munkára alkalmas nő veszett el. 

Tíz évvel ezelőtt 3 millió 910 ezer nő és 3 millió 648 ezer férfi volt, az akkori különbség 262 ezer fő volt. Tavaly novemberre ez a szám lecsökkent 113 ezer főre. 

Mindenesetre Orbán Viktor miniszterelnök szerint 300-500 ezer olyan ember van Magyarországon, aki még bevonható a magyar munkaerőpiacra, csak belső zárványokban élnek.