A nyugdíjasinfláció helyett az általános fogyasztói árindex a mérvadó a nyugdíjak emeléskor, márpedig az általános index esetében figyelembe vett fogyasztói kosár több ponton is eltér a nyugdíjasok fogyasztási szokásaitól és kosarától - kezdi elemzését az Mfor. Tavalyi az alapvető élelmiszerek közül több termék ára is brutálisan emelkedett, ami pont a legidősebbek helyzetét nehezítette meg.
Ők ugyanis ezekből a termékekből vásárolják a legnagyobb mennyiséget a KSH tavaly év végén kiadott háztartások életszínvonala felmérése alapján. Az alapvető élelmiszerek, az általuk vásárolt élvezeti cikkek és az egészségügyi kiadások összesen 331 219 forintba kerültek egy év alatt a nyugdíjas-háztartásnak a statisztika szerint.
Kapcsolódó
A portál cikkében vizsgált termékek és szolgáltatások ára tavaly átlagosan 7,8 százalékkal emelkedett, miközben a nyugdíjak - a novemberi korrekciót is figyelembe véve - 3,4 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasokra jellemző kiadási tételeket nézve a nyugdíjak reálszinten 4,1 százalékot veszítettek az értékükből. Természetesen a nyugdíjasok lakóhelyének régiójától is függ, hogy ebből ki mennyit érzékel a mindennapokban, mivel területileg jelentős különbségek lehetnek az átlagos nyugdíjakban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!