A választási eredmények tükrében Farkas András nyugdíjszakértő friss írásában fölvillantotta a nyugdíjrendszer legégetőbb gondjait és a lehetséges megoldásokat. Véleménye szerint hat fő gondot kell először megoldani, és erre az újabb kétharmados felhatalmazással gond nélkül és rövid időn belül képes lehet a kormányzat. Ezt követően lehet arra fókuszálni, hogy megtaláljuk a folyó finanszírozású magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztonságos módját az elöregedő magyar társadalomban - olvasható a nyugdíjguru.hu portálon.

Kérdés azonban, lesz-e kormányzati akarat a fő rendszerbéli problémák megoldására, miközben ezeknél pénzügyi tekintetben sokkal súlyosabb, hogy nagyon nehéz lesz forrást találni az inflációs nyugdíjemelések, a 13.havi nyugdíj és  a Nők40 finanszírozására a nélkülük is komoly hiánnyal küszködő büdzsében.

Kapcsolódó

A hat égető gond mindenekelőtt:

  • Az átláthatóság és az előre tervezhetőség teljes hiánya.

A magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlen. Senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. A megoldás egyszerű: a világ összes fejlett nyugdíjrendszerének példáját követve át kell állítani a rendszert a bruttó nyugdíjszámításra. A bruttó szemlélet révén egycsapásra átláthatóvá és követhetővé válna mindenki nyugdíjvárománya,

  • A nyugdíjigénylés időpontjától nagyban függ a nyugdíj összege.

A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalansága, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.

Akár 80 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját. Ezt az abszolút mértékben igazságtalan bánásmódot úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizáció nem egyetlen ugrással történne meg a nyugdíj megállapítása során, hanem az aktív korunk minden évében, évente valorizálnák az addig szerzett jogosultságainkat.

  • A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak be a nyugdíjmegállapítás során.

A magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év. A linearitás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség.

  • A nyugdíjemelés módja egyenes út a nyugdíjasok elszegényedéséhez.

A jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól.

Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad.

Most, hogy az infláció megszaladni látszik, az olló nyílása lassulhat, de a korábban felgyülemlett leszakadás nem válik semmissé, még ha további enyhítő tényezőként meg is jelent a 13. havi nyugdíj. Sőt, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs sem alsó, sem felső határa, mindenki pontosan a saját nyugdíja összegével megegyező plusz juttatást kap, a nyugdíjasok egymás közötti anyagi távolsága is tovább nő.

  • A legszegényebb nyugdíjasok helyzete.

A nyugdíjas társadalom egymillió tagja havi 135 ezer forintnál, hatvanezer tagja pedig havi 40 ezer forintnál is kisebb nyugdíjból kénytelen megélni.

Ennek jegyében a kis összegű nyugdíjak emelésére haladéktalanul új módszert kell kidolgozni, és akár a nagyobb összegű nyugdíjban részesülők emelésének csökkentése terhére nagyobb arányú rendszeres nyugdíjemeléssel elviselhető életszínvonalat lehetővé tevő mértékűre növelni a kicsi nyugdíjak vásárlóértékét.

  • Hiányzik a foglalkoztatói nyugdíjpillér.

A magyar nyugdíjrendszer lényegében egypilléres rendszer, az állami nyugdíjpillér mellett egyáltalán nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér, az öngondoskodási pillér pedig fejletlen.