- A médiában és az ellenzéki pártok körében is mind gyakrabban emlegetik, hogy az utóbbi években egyre nagyobb rés nyílik, nemcsak az új és a régebbi, hanem még az új nyugdíjak között is. Ez alapján úgy fest: a legfőbb igazságtalanság a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése volt, amely miatt hamarosan a többmilliós nyugdíjakat zsebre vágók kisebbsége fog farkasszemet nézni a 100 ezer forint alatti ellátásban részesülők tömegével.
- Szerintem túl sokat beszélnek a nyugdíjplafon eltörléséről, ami valóban megnyitja a milliós nyugdíjak előtt az utat. Ezekből egyelőre csak néhány akad, de hogy mennyi, azt sokáig titkolták. Szembetűnő aránytalanságról van szó, amelyet egyszerű megérteni és majdnem mindenki ellenzi is. Azonban a jelenség nagyon kevés embert érint. A 2013-ban eltörölt nyugdíjplafont korábban a bruttó átlagbér háromszorosánál húzták meg - vagyis, aki ennél többet keresett, annak az e fölötti részre nem kellett egyéni nyugdíjjárulékot fizetnie. Amennyiben továbbra is megmaradt volna a rendszer, az a dolgozók mindössze a 3 százalékát fedné le.
Ez tehát csak a jéghegy csúcsa, amely alatt ott rejlik a progresszív személyi jövedelemadó (szja) eltörlése, amely sokkal jobban polarizálja a nyugdíjakat. Ráadásul a szóródás a fogyasztói árakat követő százalékos nyugdíjemeléseknél megőrződik.
- Az egykulcsos szja hatása hogyan gyűrűzik be a nyugdíjakhoz?
- A hatás ugyanaz mint a béreknél. A 2011 előtti progresszív rendszerben két szja-kulcs volt: a többség 17 százalékkal adózott, az ötmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkezőknek pedig 32 százalékot kellett fizetniük. Ráadásul a minimálbér gyakorlatilag adómentes volt a már szintén eltörölt adójóváírás miatt, amely a nem túl sokkal a legkisebb bér felett keresők körében is sokaknak jelentett könnyítést. Ma azonban mindenki egységesen 15 százaléknyi szja-t fizet.
Sematikus példa alapján ezt úgy képzeljük el, hogy korábban az átlag alatt mondjuk 10 százaléknyi szja-t fizettek az emberek, az átlag fölött pedig 30 százalékot. Amint fölemelték az alacsony bérűek 10 százalékos terhelését 15 százalékra, abban a pillanatban nekik csökkent a nettó bérük adott jövedelem esetén. A magasabb keresetűeket nézve, amikor a 30 százalékos kulcs leesett 15 százalékra, akkor nekik növekedett a jövedelmük. A nettó bérek között kitágult a rés, és ez egy az egyben "átmegy" a nyugdíjakra is.
- Milyen módon?
- Az új nyugdíjak alapjául szolgáló, úgynevezett valorizált nettó életpálya átlagkereset kiszámításának egyik lépcsőfoka, hogy a keresetből le kell vonni a szja-t a bérezett napok számának arányában. Ezzel végső soron nettósítás történik. A munkavállaló a bruttó keresetével arányos mértékben fizeti a nyugdíjjárulékot, míg a járadék, vagyis a tényleges nyugdíj a nettó kereset arányában számítódik. A korábbi példa alapján: a magasabb keresetűeknek csökkent az szja-terhelése, így nettó keresetük aránya növekedett a bruttó bérükhöz képest. Ez azt jelenti, hogy magasabb lesz a nyugdíjuk a befizetett nyugdíjjárulékokhoz viszonyítva.
Az alacsonyabb keresetűek esetén viszont nőtt az szja, így a nettó bérük aránya csökkent a bruttó jövedelemhez képest - vagyis változatlan nyugdíjjárulék-kulcs esetén a járadék/járulék-arány csökken, tehát korábbi befizetéseikhez viszonyítva alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak.
Meg kell jegyezni még, hogy a nagyobb jövedelműek várhatóan tovább élnek, így ők hosszabb ideig kapják a nagyobb nyugdíjakat.
- Lehet-e számszerűsíteni ezeket a változásokat?
- Ez nagyon bonyolult, a szakirodalomban sincsenek pontos képletek, számítások arra, hogy az adóváltozás hogyan hat a bruttó keresetekre.
- Mi történne, ha újra bevezetnék a progresszív szja-t?
- A magyar nyugdíjrendszerben minden évi kereset külön számít, tehát ha valaki most már a pályája felén áll és holnap bevezetik ezt a progresszív szja-t, akkor pályája második felében, ha alacsonyabb jövedelmű, akkor növekedne a nettó bére és a nyugdíja, ha magas jövedelmű, akkor mindkettő csökkenne a korábbi arányhoz képest. Így a polarizáció mindenképpen lassulna az új nyugdíjaknál is.
A korábbi rendszer ugyanakkor nem biztos, hogy csak a kiemelkedő jövedelműek körében okozna elégedetlenséget. Vegyünk példának egy egyetemi tanár, aki bruttó félmilliót keres, amelyből kézhez kap 335 ezret. Amennyiben holnaptól az átlagbér fölött megjelenne egy második kulcs - mondjuk 25 százalék - az esetben az állam biztosan nem növelné annyival a bruttó bért, hogy a nettó bére ne csökkenjen.
Amennyiben viszont bevezetnék azt, hogy a minimálbér alatt nem 15, hanem 5 százalék szja-t kellene fizetni, akkor viszont az alacsony keresetűeknek méltányosan növekedne a nettó jövedelme.
De ezek csak feltételezések, hiszen az egykulcsos adót a kormány az alaptörvényben bebetonozta. A demokratikus ellenzék pedig rendkívül tompa. Hozzá kell tenni, hogy a nyugdíjak kapcsán a megszólalók még csak nem is említették az szja-rendszer hatásait.
- Viszont gyakrabban kap nyilvánosságot, hogy a régi nyugdíjak egyre inkább leszakadnak az újakhoz képest, amelyet a reálbérek dinamikus növekedése okoz.
- Ezzel a kérdéssel teljes mélységében nagyon kevesen foglalkoznak. Az ellenzék is csak azt mondja, hogy a régi nyugdíjak le vannak maradva az új nyugdíjakhoz képest, ami nem igaz, hiszen az én 2016-ban megállapított nyugdíjam ugyanúgy 30 százalékkal alacsonyabb az ideinél, mint a 2015-ös, valamint a 2008-as válságot követő összes, hiszen akkoriban alig volt reálbér-növekedés.
Hogy megértsük ezt a hatást, tudni kell, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló nettó havi életpálya átlagkereset kiszámolása során a nyugdíjazás előtti évek nettó kereseteit a nyugdíjazást megelőző év átlagos nettó kereseti szintjéhez igazítják. Vagyis megnézik, hogy az illetőnek 1988 és 2016 között a keresete hogyan alakult, de nyilvánvaló, hogy képtelenség összeadni a nominális értékeket, hiszen az egyik tizede lehetett a másiknak.
A legtöbb ember mégis azt képzeli, hogy reálértékeket adnak össze, vagyis az 1988-as keresetet fogyasztói árindexszel fölemelik a 2016-os szintre és így adják össze. Ez nem így van! Ténylegesen minden egyes ledolgozott évre vonatkozóan az átlagbér dinamikával megemelik. Ezt a valorizációt úgy képzeljük el, mintha valakinek lenne egy kényszer-megtakarítási számlája, ahová befizeti minden évben a saját és a munkáltatója nyugdíjjárulékát, ami aztán kamatozik is. Ez a képzeletbeli kamatláb Magyarországon az átlagos nettó reálbér-növekedés. Tehát, ha a nyugdíj előtt állónak semmivel nem nőtt a reálbére 2016-ban, 2015-höz képest, az 1988-2015 közötti befizetéseit akkor is fölszorozták az az évi bérnövekedéssel.
Amennyiben a 2016-ban nyugdíjba vonuló két hónappal később született volna - mondjuk nem novemberben, hanem januárban - akkor 7 százalékkal nagyobb reálemelést kap. Ha további egy évvel később született volna, akkor pedig további 10 százalék emelést kapott volna. A 2018 után induló nyugdíjak pedig már közel 30 százalékkal magasabbak lesznek, mint a 2017 előttiek.
Tehát az újonnan nyugdíjba vonuló évjáratok, akik immár nem túl számosak, ellátása az előző éviekhez képest évente körülbelül 10 százalékkal növekszik - miközben egy normális gazdaságban a kezdő nyugdíjak között évente 2-3 százaléknyi differencia van, Nálunk viszont így akarják folytatni, némi túlzással addig, amíg csak utol nem érjük bérszínvonalban Ausztriát.
- Milyen hatásokkal kell majd számolni a jövőben ezek miatt?
- 2016 előtt ez a probléma nem merült fel, mert a reálbérek nem nőttek, sőt volt olyan év, amikor csökkentek. Ezt követően viszont beindult a szociális hozzájárulási adó (szocho) kulcsának csökkentésével mesterségesen támogatott bérnövekedés. Egy ilyen mechanizmusban az átlagnyugdíj nagyot csökken a nettó keresethez képest. 2016-ban még körülbelül 67 százalék volt a nettó helyettesítési ráta (vagyis az átlagnyugdíj aránya nettó keresethez képest), 2018-ban már 55 százalék körül van és ez tovább fog zuhanni.
Időlegesen persze lehet csökkenteni a szochót is, ez komoly segítséget jelent a vállalatoknak abban, hogy a béreket növeljék, ám ez a járulék jelentős részben járul hozzá a Nyugdíjbiztosítási Alap finanszírozásához. Előbb-utóbb ez a folyamat kifullad, mert tömegesen lépnek be a "nagy" nyugdíjasok, vagyis azok a korosztályok, akik már részesültek a komoly reálbér-emelkedés hatásaiból. 2016 óta most már három ilyen évjárat van, miközben halnak ki a kis reálbéres nyugdíjasok. Állítom, hogy 2022-től meg fog változni a helyzet, s ez a rendszer nem csak hogy nem lesz folytatható, hanem húsz év alatt fokozatosan vissza kell térni a 27 százalékos szochóhoz, máskülönben a nyugdíjkassza nagyon súlyos helyzetbe kerül!
A kormány ugyancsak 2016-ban tett ígéretet arra, hogy ezt a 27 százalékos munkáltatói tb-hozzájárulást 2022-re fokozatosan lecsökkenti 11,5 százalékra. Idén júliustól 17,5 százalékos a kulcs, ám jövőre már csak októberben jöhet az újabb szochó-mérséklés, ami tükrözi, hogy már most nagyon "feszített" az elképzelés. Kérdem én: 2021-ben majd szilveszter napján akarják csökkenteni a járulékot?
Visszatérve a valorizációhoz: a béremelkedés okozta aránytalanság a legsúlyosabban Nők 40-nél ütközik ki, amely Magyarországon immár az utolsó lehetőség a korhatár előtti nyugdíjba vonulásra. A kormányzat hallgat a kockázatairól, miközben minden Nők 40-es nyugdíjkérelmezőt külön ki kellene értesíteni, hogy vigyázat, komoly tízezreket veszíthet, ha nem halasztja el 1-3 évvel a nyugdíjigénylését.
Az lehet kezdeti mentség a kabinet számára, hogy 2016-ban, amikor a bérnövekedési hullám elindult, nem gondolták végig, mivel fog ez járni. De most, amikor ez immár három éve tart, egy egyszerű számítással belátható, hogy egy átlagos hatvanéves nő, amennyiben nem vette volna igénybe, hanem 2016 helyett 2019-ben ment volna nyugdíjba, akkor jó hogy három évvel kevesebb ideig kapná a nyugdíját, mondjuk összesen 20 év helyett 17 évig, de minden egyes évben 37 százalékkal nagyobb lenne reálértékben a nyugdíja, vagyis tömegében 17 százalékkal nagyobb ellátást kapna.
A kormányzat lényegében csapdát állított a saját kedvezményezettjeinek, ám az ellenzék ezt képtelen a parlamentben exponálni.
- Miért éri meg a kormánynak ilyen feltételek mellett működtetni ezt a nyugdíjszámítási szabályt?
- Az a gazdasági döntéshozó, aki kitalálta, szerintem nem is merte elmondani Orbán Viktornak, hogy milyen költségei vannak az erőltetett szochokulcs-csökkentésnek az új nyugdíjakkal és a Nők 40-nel együtt. Bár alapjaiban a valorizálást a világon mindenütt így csinálják - vagyis az a cél, hogy az eszmei számlán lévő megtakarítás ahogy felhalmozódik, lineárisan nőjön, ne pedig exponenciálisan. Ugyanakkor nemzetközi szinten sokféle módszert alkalmaznak, hogy tompítsák a hatásokat. Az OECD például készített olyan ajánlásokat Magyarország számára, hogy az induló nyugdíjakat három évre átlagos kulccsal határozzák meg, és akkor nem lenne az, hogy aki december 31-én megy nyugdíjba, az 10 százalékkal kevesebb ellátást kap, mint aki következő év január 1-jén.
A megoldás az lett volna, ha a bérrobbanás megindulása idején megváltoztatják az új nyugdíjak kiszámítását, például a szolgálati évenként járó 2 százalékot időlegesen lecsökkenteni 1,95-re vagy 1,9-re. Most valószínűsíthető, hogy ez a szisztéma soha eddig nem tapasztalt feszültséget fog gerjeszteni, hacsak a kormány be nem avatkozik. Ez nem példa nélküli, hiszen Gyurcsány Ferenc 2008-ban 8 százalékkal csökkentette a kezdő nyugdíjak értékét.
Emellett le kellene állni a szocho-csökkentéssel, hogy ne erőltessék a reálbér-növekedést és ne terheljék túl a nyugdíjkasszát. Aki elhiszi, hogy egy elöregedő, kivándorlással sújtott társadalomban a nyugdíjjárulék-kulcsot hat év alatt le lehet csökkenteni a felére, az nincs tisztában a valósággal.
- Milyen alternatívát lehetne bevezetni, amely a mostani erős bérdinamika mellett is jóval méltányosabb nyugdíjrendszert eredményezne?
- Hatékonyan kezelné a problémát és nem is okozna pluszköltséget, ha bevezetnék a pontrendszert, amelyet EU-szerte számos helyen, például Németországban, Svédországban és Szlovákiában is alkalmaznak. Megjegyezném, hogy a Fidesz 2010-ben még egy ilyen szisztéma mellett kampányolt.
Leegyszerűsítve úgy lehetne megfogalmazni, hogy a pontrendszerben a nyugdíjasok széles tömege "együtt sír és együtt nevet" a munkavállalókkal. A németeknél például minden egyes járulékfizető esetén évente megnézik, hogy az adott évi nettó keresete hogyan aránylik az országos nettó átlagkeresethez, tehát az egyén keresetének összegét elosztják az átlagbér összegével. Ennek alapján az emberek relatív kereseti helyzetüket tükröző nyugdíjpontot kapnak. Ha valakinek a keresete az átlagbér környékén van, akkor minden év 1 pontot ér. Ha a kereset ezt meghaladja, akkor 1-nél nagyobb értékű, ha alatta van, akkor 1-nél kisebb értékű nyugdíjpontot kap az adott évben.
Létezik viszont egy plafon, ami 1,8, tehát az éves nyugdíjpont ezt nem haladhatja meg, ugyanakkor az alacsony pontokat pedig kiegészítik, akinek túl kicsi, annak fölfelé kerekítik. Alapesetben ha valaki 40 évig dolgozik és végig az átlag körül keres, az 40 pontot szerez, de ha mindig a plafonon keresett, akkor negyvenszer 1,8, vagyis 72 pontot kap - ennek alapján számítják majd ki a nyugdíját.
Van továbbá egy demográfiai korrekció is. A német kormány minden évben meghatározza - ebben nincs különbség új meg régi nyugdíjas között -, hogy hány eurót ér egy pont. Az a cél, hogy amint a német társadalom öregszik, a pontérték relatíve kisebb legyen. Ezzel megakadályozzák azt is, hogy a mai nyugdíjasok túl sok ellátást kapjanak a jövő nyugdíjasaihoz képest.
- Összegezve: mire kellene ügyelniük a döntéshozóknak?
- A nyugdíjrendszer hosszú távon hat: minden egyénnél 40 évnyi felhalmozást 20 évnyi felhasználás követ átlagosan. Vigyázni kell, hogy a rendszer stabil, rugalmas és méltányos legyen: ne változzon túl gyorsan, de reagáljon a gazdasági környezetre, miközben minden járulékfizetőt és nyugdíjast arányosan terhel.