"Akarja-e, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapból folyósított nyugdíjak év eleji megemelése úgy történjen, hogy az átlag alatti nyugellátásban részesülők százalékosan magasabb, ugyanakkor az átlag feletti nyugellátásban részesülők százalékosan alacsonyabb nyugdíjemelésben részesüljenek?"- hangzik a népszavazási kezdeményezés az első kérdés.

Az Élet és Irodalom hasábjain közölt kritika kiindulópontja, hogy a kezdőnyugdíjak a valorizálás miatt az átlagbérekkel párhuzamosan nőnek, a már megállapított nyugdíjak azonban 2000 óta csak részben és 2010/2012 óta pedig egyáltalán nem követik az átlagbéreket. Az utóbbi években a reálbérrobbanás miatt egyre nagyobb rés nyílik az új és a régebbi nyugdíjak között. Emellett a nyugdíjplafon és főleg a progresszív szja eltörlése miatt az új nyugdíjak között is nagyon nő a szóródás, és ez a fogyasztói árakat követő százalékos nyugdíjemeléseknél konzerválódik. Érthető, hogy a relatív leszakadás miatt a nyugdíjas társadalomban nő az elégedetlenség. A nyugdíjszakértő mégsem tartja értelmesnek az egész akciót.

Kapcsolódó

Még a jelenlegi rezsim elleni harc eszközeként sem tartja támogathatónak a népszavazást egy ilyen szakmai kérdésben, amellett, hogy aligha valószínű, hogy a NER-kompatibilis NVB átengedné a javaslatokat.

Miért szükséges elutasítani a javaslatot?

A tb-nyugdíjrendszer egy összetett társadalmi szerződés az egymást követő évjáratok között. A mai dolgozók járulékot fizetnek be, amelyet a mai nyugdíjasok járadékként kapnak meg. Cserében mint jövőbeli nyugdíjasok a jövőbeli dolgozók járulékából kapnak járadékot. A tb-nyugdíjrendszernek két feladata van: a) pótolja a kieső keresetet és b) megakadályozza az időskori szegénységet. A gyakran változó és túlbonyolított magyar tb-rendszer az 1998-ban induló reform óta egyre inkább a kieső keresetet pótolja, azaz elhanyagolja az időskori szegénység elleni védelmet. A már megállapított nyugdíjak indexálása bonyolult szakmai kérdés, és nem választható el a kezdőnyugdíjak számításától - foglalt állást Simonovits.

Tegyük föl, hogy egy győztes népszavazás hatására a kormány elfogadja a javaslatot, és két százaléklábbal indexálna. Az átlag alattiak nyugdíjemelése az inflációs ráta + 1 százalék; az átlag felettieké pedig az inflációs ráta - 1 százalék. (Valójában ez csak egy számjegyű inflációnál értelmes) A javasolt mechanizmus egy tipikus nyugdíjas élettartama esetén, két évtized alatt a nyugdíjakat erősen nivellálná, sérülne az indexálás elve.

Ennek szemléltetésére vegyünk egy számpéldát: legyen a két összehasonlítandó kezdőnyugdíj 2018-ban havi 110 és 150 ezer forint, miközben az átlag 130 ezer forint. Az egyszerűség kedvéért eltekintünk az inflációtól (reálértékben számolunk) és az átlagnyugdíj emelkedésétől (ez további vizsgálatot érdemelne). Feltéve, hogy ez a rendszer még akkor is létezne: 2035-re - a két nyugdíj reálértéke rendre 129 ezer és 127,7 ezer forint lenne, azaz bekövetkezne a helycsere. Ennek elkerülése végett célszerűbb lenne ilyenkor közös értéket, például 128,4 ezer forintot választani. Átlaghoz közelebbi párokra a helycserét már hamarabb el kellene kerülni - kalkulál a szakember. Egyébként a Kádár-rendszerben egy nivelláló indexálási rendszer működött, és nem vált be.

A nyugdíjas parlament csak kerülgeti a forró kását

Simonovits szerint lehet a dolgot cifrázni, és akár egy tízsávos emelési szabályt kidolgozni, amely szűkíti a rendellenességek tartományát. Egy ilyen rendszer hosszú távú tulajdonságainak optimalizálása azonban reménytelen egy olyan országban, ahol még a szolgálati időskálát sem sikerült kiegyenesíteni.

Úgy látja: a javaslattal az az igazi baj, hogy a nyugdíjak aránytalanságát nem a gyökerénél, azaz a kezdőnyugdíjak megállapításánál akarja kiküszöbölni. Pedig az volna az igazi megoldás. Ehhez vissza kellene hozni a nyugdíjplafont és a progresszív szját, pontrendszerrel kellene felváltani az új nyugdíjak valorizálását és a már megállapított nyugdíjak indexálását. Az átmeneti szabályok kidolgozása szinte reménytelen bonyolult lenne. Ezek a reformok valóban korlátoznák a nyugdíjpolarizációt, de jelenleg elképzelhetetlen nemzeti együttműködést és bölcsességet igényelne.

Szerinte jó lenne, ha a demokratikus ellenzéki pártok a népszavazási kezdeményezés támogatása helyett egy többfordulós kerekasztalt rendeznének, ahol értelmes vita folyhatna a nyugdíjrendszerről és hasonló kérdésekről. Ennek is csak hosszú távú haszna lenne: irányt mutatna a kormánypárt majdani bukása utáni reformokhoz. De ehhez a szakértőknek és a pártoknak a mostaninál több önfegyelmet kellene tanúsítaniuk.