A portál a zárszámadási törvények alapján kiszámolta, hogy a nyugdíjak reálértéke - vagyis az emelések korrigálva a nyugdíjas inflációval - összesen 9,6 százalékkal nőtt 2011 óta.
Sőt, ha nem csak az emeléseket vesszük alapul, hanem azt a tényt is, hogy az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmánya magasabb, mint azoké, akik már régóta kapják az ellátást, akkor 13,4 százalékos reálnyugdíj-növekedés jön ki. Ilyenkor a mindenkori átlagnyugdíj összege számít, nem csak az, hogy milyen emelésről döntött a kormány.
Persze ezek a kedvező adatok nem vigasztalják azokat az időskorúakat, akik irigykedve nézik a dinamikus béremelkedést és akik a hivatalosnál nagyobb drágulást érzékelnek. Ők nyilván igazságtalanul alacsonynak érzékelik az eddig megvalósult nyugdíjemeléseket, főleg ha felidézzük, hogy 2011 előtt még másképp indexálták a nyugdíjakat. A svájci indexálást (miszerint a nyugdíjak az éves béremelkedés és infláció átlagával emelkednek) először a Bajnai-kormány függesztette fel (GDP-növekedéshez kötve azt), viszont 2011-ben az új kormány törölte el azt végleg és kötötte az inflációhoz az éves emelés mértékét.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
