Josep Borrell közleményében leszögezte: az, hogy Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét,

nem vonja maga után az unió külügyi képviseletét,

amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének feladata.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétele a Türk Államok Szervezetének július 5-6-i, susai informális csúcstalálkozóján kizárólag Magyarország és e szervezet kétoldalú kapcsolatainak keretében zajlott - húzta alá Borrell, majd kijelentette: Magyarország nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására.

Borrell reagált arra is, hogy Ersin Tatar, az észak-ciprusi törökök vezetője is részt vett a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján. A főképviselő kijelentette: az Európai Unió elutasítja a szervezet arra irányuló kísérleteit, hogy legitimálja a ciprusi török szakadár entitást, a nemzetközileg el nem ismert, úgynevezett Észak-ciprusi Török Köztársaságot azáltal, hogy vezetője megfigyelőként meghívást kapott a találkozóra. Ez a döntés sajnálatos, és ellentmond annak, hogy e szervezet több tagja is támogatta a területi integritás elvét és az ENSZ Alapokmányát Ciprus vonatkozásában - mondta.

Az EU több alkalommal, a legmagasabb politikai szinten is egyértelművé tette, hogy az EU az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban kizárólag a Ciprusi Köztársaságot ismeri el a nemzetközi jog alanyaként - tette hozzá közleményében az uniós diplomácia vezetője.