A magyar válogatott nyert tegnap este Izland ellen, majd Orbán Viktor az Operatív Törzzsel kezdte a reggelt. Ennek kapcsán a közrádión arról beszélt, hogy minden meccs addig tart, amíg vége van, így vonva párhuzamot a járvány és a futball között.
Ezután beszélt arról, hogy korábban azt mondta a szakemberekre hivatkozva, hogy 50 százalék az esélye, hogy állja a sarat az egészségügy, de most már szerinte 99 százalék fölötti az esély arra, hogy az egészségügy ennyi emberrel működni tud, minden magyar megkapja a tisztességes ellátást. Minden élet számít, az időseké is. Szavai szerint az orvosmatematikusok kiszámolták, hogy így is esély marad a gyógyulásra.
"Nem mindegy, hogy egy ápolóra és orvosra hány ember jut, a határt megközelítettük volna, vagy át is szakad a plafon, ha nem lépnek. A kijárási tilalom a kulcs, ezt tartani 10-14 nap múlva nehéz lesz. Orbán szerint jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a döntéseket" - idézi a hvg.hu a miniszterelnököt, aki vállalni meri a felelősséget, hogy a járvány terhelését bírni fogja az egészségügy.
"Az iskolákat is átnéztük, 500 középiskolában tértek át digitális oktatásra, 208 óvoda van bezárva, 239 általános iskolában tértek át a digitális oktatásra. Az oktatási rendszer is bírja a nyomást" - véli a kormányfő, aki szerint hamarosan a korlátozások eredményei is látszódnak az esetszámokon.
Ki tudja, hogy mikor lesz vége?
A vakcinák kapcsán azt mondta, hogy a szakemberek szigorú szabályokat támasztanak a járványban bevethető gyógyszerek elérhetőségére, valamint az oltásokéra is. Arról is beszélt, hogy az egészségügyben dolgozók kapják meg először a vakcinát, abból, hogy milyen készítményt vesz végül az állam, majd eldöntik az adatok alapján. "Legyen minden, az emberek meg majd eldöntik, melyikben bíznak inkább" - tette hozzá Orbán.
"A járványok el szoktak múlni, az irodalomból nehéz kihámozni, hogy miért. Ha nincs vakcina, akkor is megszűnik. Ha van vakcina, gyorsabban szűnik meg. A kérdés, hogy mikor visszaesik a járvány, eltűnik, vagy kezelhető formává alakul. Ezt nem tudjuk. Aki erre biztos választ ad, Nobel-díjat kaphat" - idézi a portál a kormányfőt.
Jön az elviteles ételek áfacsökkentése
Az MKIK elnökének javaslatára az elvitelre kért ételek áfáját 5 százalékra csökkentik 27 százalékról (étteremben csak elvitelre lehet ételt kérni most) - mondta a koránífő.
A gazdasági növekedési akciótervvel a hosszabb távon érvényes intézkedéseket dolgozzák ki, amivel lendületbe hozhatják a gazdaságot. Ez jellemzően adócsökkentést jelent majd, a cégeket olyan helyzetbe kell hozni, hogy megtarthassák a munkaerőt és fejleszthessenek.
A szintén a kamarai elnök által javasolt iparűzési adó felfüggesztéséről és a társasági nyereségadó csökkentéséről nincs döntés. E javaslatokra Orbán azt mondta: "meredek, de fel lehet rá kaptatni", csak a kellő arányt kell eltalálni. Annyi biztos, hogy érezhető mértékű adócsökkenést akar jövőre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!