A legfrisseb Magyar Közlönyben jelent meg a „Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról” szóló kormányrendelet, amelyben az áll, hogy a kormány megvizsgálta a terület közbiztonsági helyzetét, ennek alapján pedig arra a megállapításra jutott, hogy az kormányzati beavatkozást igényel.
A rendelet ezen belül is kiemeli a Gozsdu udvart és az annak környékén tartott rendezvényeket.
Ezekre tekintettel a kormány a rendeletben felkérte Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy „vizsgálja meg egy új rendőrőrs létesítésének lehetőségét” a környéken, továbbá Pintér Sándor belügyminisztert, hogy „Belső-Erzsébetváros közbiztonságának megerősítése céljából a szükséges rendőri erőt biztosítsa”. Mindkét miniszter június 15-ig kapott határidőt a feladatok elvégzésére.
A Király utca, az Erzsébet körút, a Rákóczi út és a Károly körút által határolt Belső-Erzsébetváros, közismert nevén bulinegyed helyzete már évek óta komoly vita tárgyát képezi az egyre fenntarthatatlanabb turizmus, illetve azon belül is a külföldi turisták viselkedése miatt.
Az erzsébetvárosi önkormányzat 2020-ban kezdett el változtatni a helyzeten azzal, hogy a bulinegyedben található szórakozóhelyek hajnali nyitva tartásának lehetőségét csak különleges alkalmakhoz kötötte, mostanra pedig már azt is korlátozta, hogy összesen hány vendéglátóegység rendelkezhet egyidejűleg ilyen engedéllyel.
Nem csitul a zaj és a harag a pesti bulinegyedben
Lakók panaszkodnak az erzsébetvárosi bulinegyed szórakozóhelyeire, ugyanis néhány közülük elviselhetetlen zajszinttel működik. A helyi önkormányzat évek óta próbálja megoldani a az egyik klubra panaszkodók problémáit, de eddig nem járt sikerrel, a Király utcai lakosok pedig egyre elkeseredettebbek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!