A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagában az szerepelt, hogy a GDP-növekedés idén 4,1 százalék, míg jövőre 4,3 százalék lehet. Ezzel a bruttó hazai termék összege átlépi jövőre a 40 ezer milliárd forintot. A fogyasztói árindex éves átlagos változása az idei 1,6 százalék után jövőre 2,9 százalék lehet. A részletes makrogazdasági pálya hiányában ugyanakkor nem lehet megítélni pontosan, hogy mennyire megalapozott ez a prognózis - értékel a portál.
A törvény értelmében minden év elején az adott évre vonatkozó várható infláció mértékével kell emelni a nyugdíjakat. 2017-ben a szokásos nyugdíjemelés mértéke így 1,6 százalék lett (az utolsó pillanatban emelte a kormány erre a mértékre az eredeti 0,9 százalékos mérték helyett). 2017-ben szinte biztosnak tűnik az év végi nyugdíj-kiegészítés, mivel a legújabb előrejelzések szerint 1,6 százaléknál lényegesen magasabb lehet a pénzromlás éves átlagos üteme.
A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a magyar államnak nyugdíjprémiumot kell fizetnie, ha teljesül két feltétel egyszerre:
- a GDP-növekedés tárgyévben várható mértéke meghaladja a 3,5 százalékot
- az államháztartás törvényi egyenlegcélja várhatóan teljesül.
A kormány mostani növekedési előrejelzéséből kiindulva (és feltételezve, hogy a költségvetés nem borul meg) biztosra vehető, hogy lesz ilyen nyugdíjprémium nemcsak 2017-ben, hanem 2018-ban is. A portfolio.hu számításai szerint egy átlagnyugdíjat kereső nyugdíjas esetében ez 2017-ben 12 ezer forintos egyszeri pluszt, míg 2018-ban 16 ezer forintos egyszeri pluszt jelent mindkét év novemberében.
Időközben az Indexen megjelent táblázatból kiderül, hogy az öregségi nyugdíjkiadásokra 196 milliárd forinttal többet költ jövőre a kormány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!