Nyílt levélben fordult a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Kincses Gyulához, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökéhez az egészségügyi jogállásról, benne az orvosi béremelésről szóló, viharos gyorsasággal elfogadott törvény miatt.
A MESZK az előterjesztés megismerése után, már tegnap hangot adott annak véleményének, hogy a joganyag által leírt elvárások, követelmények a szakdolgozói kar számára alapvetően előnytelen helyzetet vetítenek előre, kedvezőtlen hatást gyakorolnak az egészségügyi ellátórendszer számos területére, a betegellátás bizonytalanná válik miatt. A szervezet ezért nem is támogatta a törvényjavaslatot.
Kapcsolódó
Indoklásuk szerint a jogszabályban olyan jelentős módosítások találhatóak a jogviszonyra vonatkozóan, amelyek alapjaiban változtatják meg a szakdolgozók foglalkoztatásának gyakorlatát. Az ilyen egyoldalú formában és ütemezésben megvalósuló bérrendezés pedig a foglalkoztatás korlátozásokkal kiegészítve tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt országelhagyást eredményezhet.
Kiemelik, hogy az orvosok mellett több mint százezer szakdolgozó becsülettel végzi feladatát, sokszor nincs mellettük orvos, sem rezidens, egyedül állnak helyt a végeken. Úgy vélik, a hazai ellátórendszer fenntartása, valamint a koronavírus világjárvánnyal való sikeres megküzdés nemcsak és kizárólag a magyar orvosok helytállásának köszönhető, hanem valamennyi egészségügyi dolgozónak és egészségügyben, valamint a szociális ellátásban dolgozónak.
Az új törvénnyel az egészségügyi szakdolgozók rendkívül méltánytalan helyzetbe kerülhetnek, amennyiben egyeztetés nélkül 2021-ben megszűnik közalkalmazotti jogviszonyuk - hívja fel a figyelmet nyílt levelében a MESZK.
A MOK elnökéhez fordulva azt írják:
Ez idáig azt hittük, hogy szolidárisan együtt képviseljük az egészségügyi dolgozó kollégáinkat. Most sajnos csalódottságunknak kell hangot adni. Reméljük a Magyar Orvosi Kamara szolidaritást vállal velünk, nem fogadja el ilyen formában a törvényt és semmi esetre sem vesz részt a megvalósításában!
A MESZK teljes levele itt olvasható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!