Már több mint két és fél éve, pontosabban 2021. január 1-jétől az állami egészségügyben a hálapénz adása és elfogadása is bűncselekménynek minősül. A hálapénz orvost, szakdolgozót, beteget megalázó szokása több évtizeden át okozott gondok a magyar egészségügyben, ezt próbálják meg most megszüntetni Magyarországon.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt, valamint 11 esetben hálapénz átadása ügyében. Azóta is több visszásságra derült fény. Folyamatosan járja az országot az NVSZ hálapénz kommandója, azt az egészségügyi dolgozót, aki a megbízhatósági vizsgálat során visszautasítja a felkínált pénzt, nem éri semmilyen hátrány. De a notórius borítékelfogadó akár öt és tíz év közötti börtönbüntetést is kaphat.
Pintér Sándornál az orvosi bűncselekmények verték ki a biztosítékot
Nem régen a Belügyminisztériumban egyeztetett egymással az egészségügyi ágazatért felelős felsővezetés és a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Az egyeztetésen Pintér Sándor belügyminiszter többször kitért az orvosok és szakdolgozók erkölcsiségére, az elmúlt időszakban felmerült bűncselekményekre, illetve a betegek által tapasztalt, jelzett kommunikációs problémákra. Az általános orvosi etika helyzetét nevezte meg egyben a köz- és magánellátás szigorú elválasztásának egyik okaként.
Július elején egy salátatörvényben fogadták el a parlamentben az a jogszabályt, hogy 2024. november 1-jével felszámolják a magánszolgáltatók és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) illetve intézmények közötti finanszírozási vagy közreműködői szerződéseket. A jövőben kizárólag „köztulajdonban álló gépparkkal” végeznék az állami intézményekben a CT- és MR-vizsgálatokat.
Pintér Sándor a MOK-kal történt egyeztetés során azt is egyértelművé tette, hogy a köz- és magánellátás viszonyának rendezése, együttműködés kialakítása még nincs napirenden, ebben egyelőre nincs kormányzati álláspont.
Az ortopéd cipők esete
Az eddigi legnagyobb bűncselekmény sorozat, amit az NVSZ nyomozói göngyölítettek fel az ortopéd cipők esete.
Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatást a büntetőeljárásban.
Az egyre szerteágazóbb ügy felderítésére országszerte nyomozó csoportokat hoztak létre. A banda tagjai olyanoknak gyártottak ortopéd cipőt, akik erről nem is tudtak. A csalók a segédeszközökre kapott állami támogatást vették fel. A gyanú szerint a csalók csaknem háromezer beteg adataival éltek vissza. Ebben az elkövetői körben összesen tizenheten voltak érintettek: 6 orvos, 8 cégvezető és 3 alkalmazott. Az ortopéd orvosok közül kettő szegedi, egy makói, egy szigetszentmiklósi, egy szekszárdi és egy budaörsi, míg a segédeszközöket gyártó cégek vezetői többségében szegediek, de van köztük egy ceglédberceli és egy budapesti is. A csalók bankszámláit zárolták, a házkutatások során talált készpénzt pedig lefoglalták, így a rendőrök több mint 350 millió forintnyi vagyont szereztek vissza.
Lopott a mentős
Egy másik eset februárban történt, amikor egy mentős 70 ezer forintot lopott egy betegtől. A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai megbízhatósági vizsgálatot hajtottak, ez a vizsgálat a korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszköze, annak visszaszorítását szolgálja -írja az NVSZ. A vizsgálat során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával azt ellenőrzik, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének. A mentős az NVSZ munkatársától, akiről azt gondolták, hogy beteg és kórházba szállították, az egyik mentőápoló 70 ezer forint készpénzt tulajdonított el.
Börtönbe is kerülhet a szolnoki orvos
A napokban írtunk arról, hogy börtön várhat a szolnoki orvosra, aki hálapénzt fogadott el. A korrupcióval vádolt orvost, 41 rendbeli vesztegetés elfogadásával gyanúsítják. A nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá csaknem 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, „üres és készpénzt tartalmazó borítékokat” foglaltak le.
Egy másik esetben pedig elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság egy 46 éves, Szabolcs-Szatmári-Bereg megyei orvosnak a bűnügyi felügyeletét, aki a gyanú szerint legalább nyolcszor fogadott el hálapénzt a betegeitől.
Nyugtatókat írtak fel óriási mennyiségben
Júniusban egy háziorvost vettek őrizetbe a Pest megyei rendőrök. A doktort és asszisztensét vesztegetés elfogadásával, egy pácienst és annak feleségét is vesztegetéssel gyanúsítják. A gyanú szerint a 66 éves háziorvos a köpenyébe csúsztatott ezresekért cserébe vénykötelesek nyugtatókat írt fel, a jogszabályokban előírt mennyiség többszörösét. Az ügyleteknél a jelenlévő, a háziorvos utasításait követő asszisztensnek is csurrant-cseppent az anyagi ellenszolgáltatásból - írta a police.hu. A nyomozók szerint, az elmúlt, közel másfél évben orvos közel ezer alkalommal állította ki a recepteket a vesztegetéssel meggyanúsított házaspárnak. Az orvos és asszisztense gyanúsítása további vesztegetési tételekkel egészült ki: orvosi igazolások, beutalók, vérvétel kiállítása vagy elvégzése, egyéb gyógyszerfelírás, egyszerű tanácsadás - mindnek megvolt a hálapénzbeli honorálása. A hatóság szerény becslése szerint az orvos és asszisztense több százezer forintot fogadhatott el a betegektől.
Így lehet hálálkodni
Azért még van lehetőség megköszönni az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját -írja az NVSZ a mondjon nemet a hálapénzre
című kampányában. Az ellátásért hálás beteg vagy családja ajándéktárgyat adhat
az egészségügyi dolgozónak, legfeljebb a mindenkori minimálbér 5
százalékának megfelelő értékben, ez most nagyságrendileg 11-12 ezer
forintos ajándékot jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!