Újabb mérföldkőhöz ért a paksi bővítés azzal, hogy megérkezett Magyarországra az egyik legfontosabb hosszú gyártási idejű berendezésnek számító zónaolvadék-csapda, vízi úton Oroszországból – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A tárcavezető kiemelte, hogy a hazai szakemberek és az Országos Atomenergia Hivatal megbízottjai folyamatosan figyelemmel kísérték az eszköz gyártását – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.
Kapcsolódó
A miniszter elmondta, hogy
a most érkezett zónaolvadék-csapda olyan, az atomerőmű biztonságát jelentő eszköz, amely közvetlenül a reaktortartály alatt fog elhelyezkedni, így vészhelyzetben fel tudja fogni az abból kiömlő folyadékot.
Az atomerőmű biztonságát garantáló berendezés átvétele március 29-én történt meg, azonban a hosszúra nyúlt szállítási folyamat miatt az csak most érkezett meg Paksra.
Gőzerővel folynak a munkálatok
Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a magyar atomprojekt
szimbolikus pillanat a legnagyobb tömegű berendezés, a zónaolvadék-csapda Paksra érkezése. Fontos szakaszokon vagyunk túl: tavaly befejeztük a 2,7 kilométeres résfalat, folytatódik a talajszilárdítás, a talajkiemelést megelőző tesztek is megkezdődnek.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a paksi beruházás „gőzerővel” halad, jelenleg kilencszázan dolgoznak a helyszínen, és a létszám csúcsidőben nyolc- és tízezer között lesz.
Vitalij Poljanyin, a Paks II. építését fővállalkozóként végző Atomsztrojexport vállalati alelnöke úgy számol, hogy az idén vagy a jövő év elején ténylegesen is hozzákezdenek az új blokkok építéséhez.
Elvették az erőművet Pakstól, vele együtt vitték a milliárdokat is
Vészhelyzetre hivatkozva különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a kormány a Paksi Atomerőmű területét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!