Paks: Nem csak az új reaktorokkal van baj

Látszólag ismét minden mozgásba lendül Pakson: azt követően, hogy májusban Süli János célfeladatra kijelölt miniszter újfent beígérte, hogy minden ütemterv szerint halad és tartható a 2026 és 2027-es átadás, valójában egész nyáron nem történt semmi eddig az alacsony Duna vízszint miatti atomerőművi nehézséggel sem.

S noha az is megjelent, hogy valójában akár éveket csúszhat mégis a Paks II. beruházás, a napokban a Roszatom vezérigazgatója Szibériából éppen azt üzente meg, hogy Paks II. építése 2019-ben el fog indulni. Jól lehet, Alekszej Lihacsov nem Süli János megszellőztetett menesztésének lehetőségét akarta ezzel cáfolni, de a fókuszt így is sikerült levennie arról a november végén nyilvánosságra került levélről, melyet Mártha Imre, az MVM volt vezetője jegyzett.

A négy oldalas levélben Mártha - aki magát Sülit is kinevezte anno a paksi atomerőmű élére - kudarcra ítélt beruházásnak nevezte a bővítési projektet. Az oroszokkal kötött hitelszerződést magyar oldalról fércmunkának, az oroszok tervét az az atomerőmű engedélyeztetésére és legyártására EU-s környezetben képtelenek nevezte. Sőt szerinte egyre inkább látszik már az is, hogy ha Süliék folytatják, a projekt jogi és műszaki értelemben is összeomlik.

A levél tartalma ismert, az viszont nem, hogy Mártha a szöveg publikussá válása előtt azt Sülivel tételesen is végigbeszélte. A dokumentum kiszivárogtatásában részt vevő egyik forrástól a Napi.hu úgy értesült, hogy Süli János a szöveg legtöbb állításával egyet is értett, de annak már egyáltalán nem örült, hogy az végül a médiából köszönt rá vissza. Így viszont nem meglepő a nyilvános reakció sem: a tárca nélküli miniszter - saját, biztonságot jelentő közegéből, a Paksra kihelyezett parlamenti költségvetési bizottsági ülésről kifelé kommunikálva - emlékeztetett arra, hogy Mártha annyi változott, hogy "az elmúlt 9 évben (...) ő az ügytől eltávolodott, mi viszont maradtunk mellette".

Süli János válasza, a mindenféle szakmai cáfolat helyett választott elkenés azonban nem azért lényegtelen, mert ne lenne érdemes vitatkozni például azzal, hogy mennyire is távolodott el Mártha "az ügytől", ha ilyen jó tempóérzékkel, pont akkor rúgta rá az ajtót Sülire, amikor épp diszharmóniába fordult a kormányzati szándék, a Paks II. beruházást irányítók és a "hagyományos" Paks I. menedzsment együttműködése. (Több forrás is azt közölte a Napi.hu-val, hogy Mártha a mai napig nagyon is képben van, mivel hamarabb és nagyobb mélységű összefüggésekben tud információkhoz jutni, mint a több céges felső vezető, politikus. Ezért sem valószínű, hogy Mártha pusztán a nyilvánosságért és az Atv-s szereplésért csinálta volna az egészet.)

 

Süli János maszatolását elemezni azonban már nem fontos, mert azóta csendesült a levél-ügy. Annak egyik passzusát azonban még most is érdemes alaposan szemügyre venni. Azt a tételt, miszerint (a Paks II. beruházást el kell tolni, de helyette) Paks I. üzemidő hosszabbítását kellene előkészíteni. Az ötlettel Mártha nem most állt elő először, mert tavaly novemberben az Ökopolisz Alapítvány Paks II.-ről szóló fórumán, 200 civil előtt egyszer már bedobta ezt a kavicsot a tóba, de a felvetés valódi értelmezéséhez messzebbről kell elindulni.

Zsinór-legenda

Az 1974-1987 között épített négy paksi reaktort egyenként 40 év üzemelésre építették. Ezen időszak meghosszabbításának előkészítését még 2002-ben megkezdték, és bár a Gyurcsány-kormány utolsó napjaiban szintén elővette, tettekre végül csak már a Fidesz-KDNP érájában került sor. 2012. decemberében a paksi atomerőmű 1-es blokkjának üzemidő-hosszabbítási engedélyét, majd 2014-ben a 2-es blokkét, rá egy évre a 3-asét, a 4-es blokkét pedig 2017-ben adták ki. A 2032-2036-ig szóló továbbműködési engedélyt kellene Mártha szerint tovább tolni.

Az üzemidő-hosszabbítás úgy történik, hogy a tervezett plusz időre igazoltan felkészítik az egységeket, hogy azok problémamentes működjenek. "2017 vége mérföldkőnek számít az erőmű történetében. Lezárultak az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos munkák mind a négy blokkon. Az elmúlt években elért termelési és biztonsági mutatós rekordokkal igazoltuk, hogy gazdasági és biztonsági szempontból is megvan az alapja a hosszú távú üzemelésnek és az új blokkok építésének" - nyilatkozta az Atomerőmű című lap szeptemberi számában a nyugdíjba vonuló vezérigazgató Hamvas István. A négy blokk tehát túljutott a hosszú, költséges és technológiai kihívásokban is bővelkedő procedúráján, és elvileg nagyobb meghibásodások nélkül kell hozza a következő évtizedekben a kötelezőt.

Erre a mutatványra azonban gyakorlatilag már most sem képes. A sajtóban gyakran megjelenő információ, miszerint a paksi atomerőmű 2000 megawatt (MW) termelési teljesítménnyel dolgozik be állandó jelleggel az ország energiaellátásába, idén eddig egyetlen napra sem volt igaz. És bár jelenleg éppen a közelében van (egész évben a legközelebb), 2018-at a paksi atomerőmű valójában 1500 MW körüli teljesítményhatárral gürcölte végig. Leginkább annak köszönhetően, hogy éppen mindig történt valami a négy blokk valamelyikével, ami teljesítménycsökkenést, illetve egy blokk (500 MW) termelésből való kivonását eredményezte.

A rendszerirányító (Mavir Zrt.) hivatalos adatközlése alapján az idei év így nézett ki: (a kék szín jelzi a paksi potenciált)

null

null

Az atomerőmű hivatalos közleményeiben többnyire tervezett leállásokról, karbantartásokról, illetve és az elektromos hálózatot "teljesítménybeviteli oldalról nem befolyásoló" eseményként állítja be az ezeket okozó problémákat, de az ezzel együtt is elgondolkodtató, hogy ha egy ekkora potenciálból bármikor, de rendszeresen kiesik a teljesítmény negyede, akkor valójában mennyire is lehet a paksi atomerőmű zsinórtermelésére támaszkodni.

A hibás gyorsleállító gomb

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) és az atomerőmű szűkszavú, kötelezően publikált jelentései alapján ráadásul a 2018-as eseménynaptár nem is tekinthető kivételesnek. A továbbműködési protokollok teljes körűvé válása, 2016 óta mintegy 70 olyan eset fordult elő, amikor részben vagy teljes egészében leállított termelőegységről adtak hírt. Nem mindig (voltaképpen nagyon ritkán) van szó e jelentésekben kifejezetten a reaktor meghibásodásáról, de a rendszer egésze szempontjából az teljesen mindegy, hogy melyik más egység (gerjesztő, hálózati alállomás, turbinafedél, szénkefe) a hibás. Ha egyszer a blokk nem képes a névleges teljesítmény leadására, ha nem tud a hálózatra termelni, akkor az a teljesítmény kiesik. Az országos villamos energia rendszerben a pótlása annál nehezebb, minél váratlanabbul történik mindez, illetve: minél nagyobb termelői volumenről van szó.

Az elmúlt években lenaplózott esetek indoklásait olvasva árnyaltabb kép rajzolódik ki a biztonságos atomerőművel kapcsolatban. A "reaktor gyorsleállító reaktorvédelmi rendszer nyomógombjai rosszul működtek" kitétel például egészen biztosan elgondolkodtató. Ahogyan az is, hogy mi lehet az 1-es blokk 2-es turbinagép-csoportjánál, ha idén, néhány hónappal a tavaly őszi tervezett karbantartást követően (vagyis: amikor papíron a blokknak 14 hónapot egyhuzamban végig kellene dolgoznia), egy félév alatt két meghibásodást is orvosolni kellett. A reaktor újraindítása óta többször is produkált a rendszer "védelmi működést" és "teljesítménycsökkenést", plusz még egy "terven felüli" karbantartást is igényelt. Megnyugtatónak nemigen mondható, hogy egy, a karbantartás befejezése után gyorsan jelentkező, vissza-visszatérő problémával Pakson nem tudnak megbirkózni.

A teljesség igénye nélkül, íme egy felsorolás arról, milyen indokkal állították le az utóbbi időben a blokkokat, illetve kellett csökkenteni a rendszer-teljesítményen:

• Terven felüli szekunder köri karbantartás,
• Atomerőmű területén kívül lévő 400 kVos alállomás műszaki meghibásodása,
• Turbina kondenzátor hűtőcsöve tömörtelen volt,
• Biztonsági szünetmentes táp akkumulátortelep egyik cellája meghibásodott, próba során földzárlatjelzést adott,
• Tesztelés során a pótvízrendszer a szivattyú nem állt le automatikusan,
• Tesztelés során a tápszivattyú a tiltás ellenére leállítható volt,
• Fővízkörben egy idegentest nyitotta a szelepet,
• Biztonsági rendszer próbájakor egy dízelgenerátor elsőre nem indult el,
• Lángolás a H2O2 lefejtő szivattyúnál, Villamos berendezés (gerjesztőgép) meghibásodása,
• Biztonsági hermetizáló rendszer csővezetékében idegen anyag,
• Biztonsági villamos betáp dízelgenerátor relé hiba miatt nem valós indítójelet kapott,
• Keringetőszivattyú segédrendszer mérőkör meghibásodása,
• Karbantartó személyzet dózisterhelés szintjének túllépése,
• Tartós földzárlat a biztonsági szünetmentes egyenáram rendszeren,
• Irányítástechnikai berendezés meghibásodása,
• Reaktor leállítására szolgáló kazetta tápegység meghibásodása,
• Vészeseti 6 kV-os villamos betáplálást biztosító elosztó vezérlő készüléke meghibásodott,
• Vészeseti villamos betáplálást biztosító három dízelgenerátorok kenőolaj rendszerében lévő olajszűrő tömörtelenek,
• Reaktorvédelmi rendszer öndiagnosztikai hibája,
• Állvány elem leeresztés közben leesett és megsértett egy kazetta védőlemezt.

A felsorolás alapján nem az látszik, hogy Paks I. nyugodt évek elé nézhetne. A hibalista sűrűségére és sokszínűségére szakmailag kétféle magyarázat létezik: az egyik, hogy az üzemidő-hosszabbítási engedélyt úgy adták ki, hogy mégsem készítették fel teljesen a rendszert a következő 20 évre. A másik, hogy a legjobb tudásuk szerint felkészítették ugyan, de ez a hibaarány normális már most is, és ilyen kiszámíthatatlan problémákkal kell eztán is foglalkozni.

Mártha Imre felvetésére visszatérve, hogy akár évtizedekkel is tovább üzemelhetne még Paks I., és ez olcsóbb lenne, mint megépíteni egy új atomerőművet - számtanilag igaz. Sőt közgazdasági értelemben is az: a még tovább működtetés mellett egyértelműen szól a szerényebb szintű beruházási költség, és az, hogy a paksi atomerőmű a 2030-as években az ötvenes éveit taposná, márpedig ettől idősebb reaktorok is égnek Oroszországban és a tengerentúlon is. A kockázati elemeket figyelembe véve viszont kétséges az ötlet életszerűsége.

Betonszilárd alapok?

A felszínen az ötvenes évek hidegháborús technológiájára tervezett, hetvenes évekre felfrissített tervek alapján építeni kezdett, majd a nyolcvanas években befejezett  paksi atomerőmű nagyobb hiba nélkül működik. A rendszer egyébként unikális, mivel később műszakilag - és főként a vezérlést tekintve - franciásított és németesített orosz rendszerré vált.

Valójában azonban ma egy atomerőmű működésében nem a reaktor jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem a kicserélhetetlen összetevők elöregedése. Paks I. alapjairól például valójában keveset tudni. Az egykori gigaberuházást irányító Szabó Benjámin 15 éve, egy technikatörténeti fókuszú kötetben (Atomkorkép - Paks (Szigorúan TITKOS!) - Új Palatinus kiadó, 2004.) megírta, milyen volt a Kádár korszak derekán sürgősen, bárhonnan is betont szerezni az alapokhoz és együtt dolgozni a szovjet-orosz műszakiakkal.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy Japánban, a Fukusima utáni új biztonsági előírások tesztjén az ottani reaktorok nagy része elbukott, nálunk viszont minden alrendszeri update is gond nélkül átment, mint a karikacsapás. A nukleáris biztonsággal foglalkozók körében közismert tézis, hogy (a 2010 óta megszigorított biztonsági protokollok miatt is) sokkal valószínűbb, hogy a következő súlyos nukleáris erőművi tragédia nem az új építésű, hanem az öreg, régebbi - utólag túlműködtetettnek bizonyuló - rendszerekkel fog megtörténni. Az a csábítás ugyanis, amivel "még egy kis ideig olcsó áramot lehet termelni, és eddig se történt baj" típusú magyarázatok mögé el lehet bújni, valójában az atomerőművek működési kockázatát növeli. Ettől még igaz, hogy ezen a vonaton ül jelenleg a legnagyobb európai atomerőművi potenciált birtokló Franciaország is, és lám: a Csucskföldi Bilibinóban se történt semmi a két, rég lecserélésre ítélt atomreaktorral, hogy a Lomonoszov Akadémikus nevű, vízen lebegő atomerőmű is csak most indul el a leváltásukra.

Azonban józanabb, figyelmeztető jel is van friss: a belgáké. A belgiumi Tihange mellett működtetett reaktorcsokor nagy részét sok-sok halogatás és leállítás-halasztás után szeptemberben kénytelenek voltak hirtelen lekapcsolni (illetve: reaktort nem újraindítani), mivel gyakorlatilag kontrollálhatatlannak-kijavíthatatlannak ítéltek bizonyos falrepedéseket.

Hogy akkor mégiscsak jobb lenne gyorsan megépíteni Paks II.-t? A rendszerirányítás számára egyelőre még egyszer sem jelentett megoldhatatlan feladatot a kieső paksi 500 MW pótlása. Csakhogy a Paks 5 és a Paks 6 reaktorok (ez jelentené Paks II.-t) egyenként 1200 MW-tal dolgoznának, ami több mint kétszer akkora egységeket jelent, mint manapság. Ennyivel több tartalék is kellene a reaktorok esetleges termeléskiesésének kezelésére, ami viszont a jelenleg nettó 3000 milliárd forintra saccolt hitelből épülő beruházást további százmilliárdokkal drágíthatja. Mindezt egy olyan energetikai korszakban, ahol felértékelődtek a sok kicsi egységgel, jól skálázható, akár földrajzilag is diverzifikált termelők. A nagy, új építésű dromedárok meg le.