Csak annyit tudunk a munkabér-átvállalási csomagról, amennyit Palkovics László eddig bejelentett, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén ennél többet lényegében nem ismertettek - mondta lapunk megkeresésére Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A csomag részleteiről csak a VKF újabb, szerdai ülésén fognak tájékoztatni.
Nagyon zavarosnak tartja viszont a miniszter azon bejelentését, hogy "a kormány azt szeretné, ha a munkavállalók nem maradnának otthon, hanem a cég számára hozzáadott értéket állítanának elő, a munkahely elvesztése nélkül". Ez a megjegyzés arra utal, mintha valamit a kabinet valamit elvárna majd a támogatásért cserébe, de nem tudni pontosan, hogy mit.
Lapunk információi szerint a kormány a munkajogi szabályok újabb lazítását tervezi - ezzel kapcsolatban pedig már a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is előállt egy elég drasztikus javaslattal. A szakszervezetek tartanak attól, hogy a támogatások odaítélésére vonatkozóan a munkaügyi előírások kapcsán szabnak majd feltételeket, de mint Kordás fogalmazott: egyelőre nagyon remélik, hogy nem akarnak majd tovább lazítani a szabályokon és erről a kérdésről nem döntöttek már előre.
Különösen hangzik szerinte Palkovics azon kijelentése, hogy kormány egyes munkavállalók képzését, továbbképzését kívánja támogatni. Nem világos ugyanis, hogy ez miként van összhangban a kijárási korlátozással. Bizonyos szakmákat lehet távoktatásban tanulni, de nehéz elképzelni, hogy ipari munkakörökben - kőműveseket, esztergályosokat, hegesztőket - hogyan lehet képezni személyes jelenlét nélkül.
És hogy a csomag hogyan körvonalazódott? Az elnök szerint utólag kiderült, hogy a kormány a kamarákkal, a munkáltatói szervezetekkel egyeztetett ennek kapcsán, de
sem a munkavállalók, sem a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteivel nem tárgyalt, miközben róluk hoz döntéseket.
Nem változik a segélyezés - lesújtó reakciók az ellenzéktől
Ha ez az Orbán-kormány válságkezelő csomagja, akkor tönkremenő vállalkozások, tömeges munkanélküliség és leszakadó családok időszakának nézünk elébe - idézi a Demokratikus Koalíció közleménye Molnár Csaba ügyvezető alelnököt. Az ellenzéki politikus szerint Palkovics László miniszter mai bejelentése világossá tette:
- Aki már elveszítette, vagy a következő napokban, hetekben, hónapokban fogja elveszíteni a munkáját a válság miatt, az a kormány gazdaságvédelmi csomagjából 0, azaz nulla forintot kap támogatásként. Több tíz- vagy akár százezer magyar emberről beszélünk, róluk lemondott a kormány.
- Az állami "bérpótlás" kérdésében Palkovics korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy ez nem automatikus lesz (mint a németeknél, vagy az osztrákoknál), hanem a cégeknek a járási hivataloknál kell majd ezt igényelniük. Vagyis ez egy pályázat. Az elmúlt 10 évben mindenki megtanulhatta, hogy ebben az országban kik nyerik a pályázatokat. Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak most sincs félnivalója, csak annak a több ezer magyar vállalkozásnak van, amelyik valóban a megszűnés szélére került.
- A turizmuson kívüli világban a kormány tulajdonképpen elengedte minden kis- és közepes magyar vállalkozás kezét. Aki bajban van, az pénzt nem kap, csak lehetőséget hitelre. Adósítsa el magát jó sok évre előre egy válság kellős közepén - ezt üzeni Orbán Viktor a vállalkozóknak.
Az üzleti tanácsadó elégedett
Mindenképpen pozitívan értékelendő, hogy Palkovics László bejelentése szerint a kormány 3 hónapra átvállalja a bérek 70 százalékát a leállások miatt részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozók esetében - olvasható a Niveus Consulting Group reakciójában. Ez régiós összehasonlításban is komolynak tekinthető: Románia a fizetések 75 százalékát vállalja át, igaz csak a kiemelt szektorokban, Szlovákia és Csehország 80 százalékos bérgaranciát nyújt bizonyos feltételek fennállása esetén.
Az intézkedés összes részlete még nem ismert, de kiemelendő, hogy nem tesz különbséget a szektorok között, ami az átgyűrűző hatások miatt fontos, hiszen ma már nem csak a közvetlenül érintett szolgáltató cégek, hanem az ő beszállítóik is nehéz helyzetben vannak. Összhangban áll a kormány politikájával, hogy csak tényleges munkavégzés esetén jár a támogatás, itt már csak az a kérdés, hogy ezt hogyan definiálják és pláne majd hogyan ellenőrzik. Üdvözlik, hogy a kormány láthatóan célul tűzte ki a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek támogatását, megtartását. Erre utal a K+F tevékenységben dolgozóknak adott bérkiegészítés, és az informatikus-képzés 95 százalékos támogatása.
Ha ezeket a lépéseket azzal párosítaná a kormány, hogy a már belengetett beruházás-ösztönzés is a K+F, megújuló energia, informatikai szektorokat támogatná, az lépéselőnybe hozhatja az országot - írja a Niveus Group.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!