Alapesetben tilos a járdán megállni személygépjárművel, viszont ahol egyértelműen engedi tábla vagy útburkolati jel, ott megállhatunk. A KRESZ ez esetben egyértelműen fogalmaz: a járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha
- azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
- a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
- a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad,
- és a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
Utóbbi kivétel lehet érdekes, ugyanis manapság már nem ritka a két tonna feletti tengelyterhelésű autó. Ma már átlagos méretűnek mondható SUV-ok, Range Roverek, Toyota Land Cruiserek, a BMW X5-ösök, Audi Q7-esek, Mercedes GLE-k is mind 2,2-2,4 tonnát nyomnak, tehát tengelyterhelésük meghaladja az 1000 kilogrammot - olvasható a szakportálon.
A nehéz akku is számít
De nem csak a méretes szabadidő-autók esnek bele ebbe a kategóriába. A nagy teljesítményű, nehéz akkumulátort cipelő elektromos autók is bőven két tonna felett vannak, a kívülről teljesen átlagos négyajtós prémiumszedánnak tűnő BMW i4 tömege 2290 kilogramm, egy Tesla Model S tömege pedig 2069–2166 kg között mozog.
Akit elér a törvény keze, az 10 ezer forinttól ezer forintig terjedő helyszíni bírságra számíthat. Ha pedig a parkolás rendőrségi feljelentést von maga után, akkor a szabálysértési eljárás keretén belül ennek kétszeresére emelkedik a büntetés mértéke.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet