Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét a kamara aktív külgazdasági szerepvállalásáról, a versenytörvényről, a munkaerő importjáról és a társadalmi változásokról is kérdeztük.

A magyar uniós elnökség közeledtével csütörtökön együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként a Bóka János vezette Európai Uniós Ügyek Minisztériumával. Mi ennek a jelentősége?

Kapcsolódó

Parragh László: Az Európai Uniós Ügyek Minisztériumával való együttműködésünk írásbeli rögzítését különösen aktuálissá tette, hogy a következő félévben július 1-től december 31-ig Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Ennek alapján pedig ennek a hat hónapnak a munkatervét, a programjait Magyarország állapíthatja meg. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen témák lesznek a fókuszban, mire fogunk koncentrálni elsődlegesen. 

Mi azt gondoljuk, és ebben teljesen egyetértünk a kormányzattal, hogy az egyik legfontosabb az ukrajnai helyzet békés rendezése. A másik az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának kérdése, és úgy általában az unió gazdáinak, mezőgazdasági termelésének, élelmiszergazdaságának védelme, az ezzel kapcsolatos anomáliák megoldása, kivezetése. 

A következő nagy témakör az EU versenyképességének a kérdése, mert az látszik, hogy az unió egyre jobban leszakad a világ nagy gazdasági központjainak versenyében. Ezen a versenyképességi problémán belül különösen fontos a kkv-szektor kérdése, ami persze Magyarországon is különösen nagy kihívás. Értelem szerűen nekünk elemi érdekünk lenne az európai uniós terjeszkedés felgyorsítása a Nyugat-Balkán felé.

A görög miniszterelnök néhány napja levelet írt az Európai Bizottság elnökének, amelyben határozott uniós beavatkozást és jogi intézkedéseket kért Brüsszeltől a multinacionális cégek árképzési gyakorlata ellen. Magyarországon közben versenytörvény készül a túlzott vállalati erőfölény megfékezésére. Az EU központjában vagy az egyes tagállamok törvényhozásában dőlhet el a kérdés?

P.L:. Nem gondolom, hogy a görögországi problémákat az Európai Unió meg fogja tudni oldani. Azért a nemzeti kormányoknak is van feladata. Minél fejlettebb egy gazdaság, és minél nagyobb lehetősége van cégeknek arra, hogy centrális erőként jelenjenek meg, egy-egy piaci vagy szolgáltatási területen speciális pozícióhoz, piaci erőfölényhez jussanak, annál inkább jellemző az adott gazdaságokra valamilyen módon az állam által történő szabályozás.

Az Egyesült Államokban nagyon erőteljes ez a gyakorlat. Az Európai Unió szintjén is, és a nemzetállamok szintjén is létezik már ilyen, igaz, hogy minden tagországban más és más: függ a gazdasági fejlettség szintjétől, valamint a politika és a gazdaság összefonódásától is. Ez a vita nálunk is elindult, nemrég erről sok szó esett. Ki kell ezt tárgyalni és végig kell gondolni, hogy kinek mi a tényleges érdeke. 

A közelmúltban úgy nyilatkozott a szabályozott munkaerő-áramlás kapcsán, hogy kifogytunk a fehér, keresztény munkaerőből. A Balkán kiürült, Ukrajnából elmenekültek, gyakorlatilag be lehetne-e vezetni Magyarországon egyfajta zöldkártya rendszert olyan szakmákban dolgozók részére, akikből hiány van a magyar munkaerőpiacon?

P.L.: Ebben folyamatosan egyeztetünk a kormánnyal. Nem rejtjük véka alá: az látszik, hogy a magyar népesség elöregszik, talán nem olyan gyorsan, mint Európa más országaiban, de ennek ellenére a folyamat egyértelmű. Látjuk azt, hogy a belföldi munkaképes lakosság létszáma nem fog nőni, még akkor sem, ha a foglalkoztatást növelni tudjuk. A hazai dolgozói összlétszám nem emelkedik, miközben a termelési kapacitások növekednek.

Parragh László szerint a környező országokból hozzánk érkező munkaerő már nem számottevő Kép: MKIK

Itt vagy az egy egységre jutó termelési értéket kell növelni, ami versenyképesség, vagy hatékonyság, és / vagy be kell hozni hozzá a külső munkaerőt. Nem véletlen, hogy mi azt mondtuk, hogy egy országnak mindig az a külső munkavállaló a legjobb, aki kulturálisan, vallásban, történelmileg azonos gyökerű.

Ausztriában a munkavállalók 12 százaléka külföldi, ennek jelentős része közép-kelet-európai: például magyar, román, cseh, szlovák. Ez nem szabad, hogy idegen legyen tőlünk, de a szabályozottsága nagyon fontos. Jelenleg van egy új rendszer, amelyben nemzetiségre, régióra, országra vonatkozóan szabályozza a magyar kormány, hogy ki jöhet be és mennyi ideig maradhat itt. Azt gondoljuk, hogy ezt végig kell próbálni egy pár évig, meg kell nézni hogyan működik, és utána esetleg ennek a továbbfejlesztésén gondolkodni. 

A Magyarországra érkező beruházások vonzhatnak-e még a környező országokból jelentős számban munkavállalókat, van-e még a szomszédból utánpótlás?

P.L.: Nem gondolom, hogy számottevő lehetne. Annak idején, amikor az esztergomi Duna-hidat építettük az első Orbán-kormány idején, akkor azon vívódtunk sokat, hogy azért kell megcsinálni, mert az olcsóbb szlovák munkaerő jön majd dolgozni a Suzuki gyárba és az milyen jó lesz a magyar autóiparnak. Azért most már ez a munkaerő-forgalom oda-vissza megy. Mennek Magyarországról is sokan Szlovákiába dolgozni. Szerintem a Partiummal is így leszünk, tehát nem gondolom azt, hogy egyirányú lenne a munkaerőmozgás, hogy Erdélyből, Partiumból jönnek ide, hanem innen is mennek oda. Én ebben olyan nagy tartalékot már nem látok.

Mikor érhetjük el az 5 milliós munkavállalói létszámot?

P.L.: Három-öt év alatt, de csak a vendégmunkásokkal együtt értelmezhető a felvetés. Nálunk ugyanis egyelőre többen mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkaerőpiacra. A foglalkoztatás további növelése korlátozott: 80 százalék fölé nem nagyon lehet menni az össznépességen belül. Az a nyugdíjaskorú, akit vissza tudunk foglalkoztatni, egy idő után elér abba a korba, amikor már egyáltalán nem akar dolgozni. Sajnos a gerontológia ellenünk dolgozik.

Ráadásul van egy szociológiai változás is a társadalomban. Az idősebb nemzedék hozzászokott ahhoz, hogy eltartsa magát. Olyan időszakban nőtt föl, amikor dolgozni kellett, hogy működjön az élete. A mostani fiatalok körében már nagyon jellemző, hogy a korábbi 5 év helyett átlagosan 7-8 év alatt fejeznek be egy egyetemet, így később, a felsőoktatásból gyakran 28-30 évesen lépnek be a munkaerőpiacra.