A jelentősen megnövekedett kiadásokra tekintettel a kormány 5,2 százalékra módosítja az idei évi GDP-arányos hiánycélt – derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Azt is hangsúlyozzák, hogy ez 1 százalékpontos javulást jelent a tavalyi hiányhoz képest. Arról viszont nem írnak, hogy mindez 1,3 százalékkal több, mint az eredeti cél.
A hiánycél emelését a többi között azzal indokolják, hogy
a kialakult, veszélyes nemzetközi helyzet rendkívüli terhet ró a magyar költségvetésre is.
Sokba kerül az államnak az úgynevezett rezsivédelem is, de okként sorolják azt is, hogy a magyar honvédelmi kiadások már az idei évben is elérik a GDP 2 százalékát, (ami egyébként NATO-kötelezettség.) Azt is írják, hogy Magyarország évek óta kéri az Európai Bizottságtól az uniós határok védelmére fordított határvédelmi költségek megtérítését, amelynek összege eléri a 650 milliárd forintot. Amennyiben a Bizottság eleget tenne Magyarország jogos kérésének, a hiány mértéke közel 1 százalékkal lenne alacsonyabb.
Jöhetnének már az uniós pénzek
Emellett a pénzügyi tárca azt is hangsúlyozza, hogy tovább bővítené a magyar költségvetés mozgásterét,
ha az Európai Bizottság utalná a Magyarországnak az uniós támogatásokat.
Mindettől függetlenül Magyarország kilátásait kedvezőnek tekintik, köszönhetően a magyar gazdaság stabil alapjainak. Kiemelik a magas foglalkoztatottságot és a rekord exportot. Már biztosra veszik az év végi, egyszámjegyű inflációt és mint írják, Magyarország már az idei év végére visszatérhet a növekedési pályára.
Varga Mihály: Újabb bankadó jöhet
Az Egerben tartott Magyar Közgazdasági Társaság 61. vándorgyűlésen Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólalt. Aktuális kérdésekről, lehetséges költségvetési kiigazításokról is szó volt. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát