A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház szakgondozójában dolgozó – önálló intézkedésre jogosult – pszichiáter főorvossal szemben - ismerteti az esetet Ibolya Tibor fővárosi főügyész a közleményében.
A szolgálat munkatársa (tárgyalótiszt) előzetes időpontkérés alapján 2021. szeptember 17-én megjelent a főorvos rendelésén. A tárgyalótiszt előadta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert börtönbüntetése letöltésére 2021 novemberében a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia. Az üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és az orvos segítségnyújtásáért hálás lenne.
Elképzelt beteg
A főorvos – az ajánlat jogellenességét felismerve és azt elfogadva – közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban kórelőzmény-kutatást végez. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, hogy nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték és magyar TAJ-számmal sem rendelkezik még, azt várhatóan a következő héten kapja meg, az orvos erre a kórelőzmény-kutatást félbehagyta. Az orvos a TAJ szám és a kórelőzmény hiányában azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a ,,beteg”, ahol visszamenőlegesen rögzít kettő-három hónappal korábbi, valótlan kórtörténetet, majd november elején ez alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint a tárgyalótiszt négy-öt hónapja kezelésen vesz részt - olvasható a közleményben.
Vastag boríték
A NVSZ munkatársa ezt követően egy zárt borítékot - amelyben 300 ezer forint volt - a főorvos felé nyújtva, az asztalára helyezve megköszönte a segítséget. A vádlott a vesztegetést elfogadva, a zárt borítékban elhelyezett pénz helyben történő átvételét azzal hárította el, hogy azt a tárgyalótiszt ne ott helyben, hanem a magánrendelésén adja át.
A megbízhatósági vizsgálat alapján az NVSZ feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely a nyomozást lefolytatta.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az orvos ellen önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri - közölte az ügyészség.
A kérés, illetve az ígéret is vesztegetés
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a vesztegetés megvalósulásához a Büntető Törvénykönyv szerint nem kell megtörténnie a tényleges pénzátadásnak, elegendő, ha – az egyéb feltételek megvalósulása esetén – a jogtalan előnyt kérik vagy ígérik, illetve az ígéretet elfogadják.Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Rengetegen sínylődnek rabszolgasorban, és mindez csak a jéghegy csúcsa

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel
