Minden területen növekedés történt, kiegyensúlyozott 400 milliárd forint feletti árbevételről számolt be Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, amikor a gyógyszercég első féléves eredményeiről beszélt. A növekedés mértéke elérte a 14 százalékot. Nincsenek nagy kilengések, nincsenek durva sokkok, tette hozzá a vezérigazgató.
Ahogy arról már a reggeli órákban beszámoltunk, a várakozások feletti negyedéves nyereségről jelentett kedden a Richter. A gyorsjelentés alapján fölfelé korrigálhatnak a Richter papírok.
Orbán Gábor a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, négyből három üzletág erős kétszámjegyű növekedést ért el, emellett a második negyedévben már a General Medicines üzletágban is jelentős bővülést mértek. Jövedelmezőségük valamennyi üzletágban javult és jó úton haladnak az éves célkitűzések és törekvések teljesítése felé.
A nőgyógyászati üzletágban kulcsfontosságú lépések történtek, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter egyik készítményre benyújtott törzskönyvi engedélykérelmét, az engedélyt a várakozások szerint meg is fogják kapni.
A rubel gyengülésének hatása lassan mérséklődik, míg a gyengébb forint minden üzletág esetében némi hátszelet adott a második negyedéves értékesítésnek, fogalmazott a vezérigazgató.
Nyugat-Európában terjeszkednek
Továbbra is a női egészség áll a Richter működésének középpontjában, a nyár elején történt akvizícióval kapcsolatban Orbán Gábor elmondta: ez egy rendkívüli dolog a cég életében, hogy most már Nyugat-Európában is tudnak kalandozni.
A tranzakció értéke 175 millió euró volt.
Mint ahogy azt korábban megírtuk, a Richter Gedeon Nyrt. újabb mérföldkövet ért el globális terjeszkedésében: a vállalat megállapodott a Mithra Pharmaceuticals SA egyes belgiumi eszközeinek megvásárlásáról. Az akvizíció révén a Richter megszerezte a Mithra kutatási-fejlesztési leányvállalatának kulcsfontosságú licencjogait és szellemi tulajdonait, beleértve az estetrol (E4) alapú termékeket, amelyek új távlatokat nyitnak a nőgyógyászati piacon az Egyesült Államoktól Japánig.
A tranzakcióval kapcsolatban két olvasat látott napvilágot, fogalmazott a gyógyszercég vezérigazgatója. Az egyik verzió szerint az agresszív befektető, vagyis a Richter megvett egy csőd szélén álló céget, nagyon olcsón. A másik verzió szerint, pedig az a cég, amelyikkel a Richter partneri viszonyban állt és egy közös fejlesztést vittek együtt, az csődbe ment, ezt az akvizíciót pedig meg kellett lépnie a Richternek. Az igazság valahol a két verzió között van, hiszen egy nyugat-európai vállalatot tudtak a csőd torkából kirántani, ami eddig nem volt jellemző, mert korábban nyugati cégek jöttek Magyarországra és vásároltak fel a csődközeli magyar vállalatokat. Úgy fogalmazott Orbán Gábor, hogy a francia Liege városa lehet a jövőben az originális kutatási bázisa a Richter nőgyógyászati pillérének.
Azt tapasztalják, hogy a nőgyógyászatban a nagy játékosok kifelé tartanak a piacról, példaként említette a Bayert, a cég már nem invesztál új témákba. Jó pár bayeres kollégát vettek fel az elmúlt fél évben.
A nők életminőségén pedig mindig van mit javítani, és a Richter ezekre keresi a megoldásokat. Beszélt a gyógyszercég karitatív projektjeiről is, az egyik a „Richter Gedeon Remény Háza”, projekt, ami Bamakóban nyújt segítséget hátrányos helyzetű és kiszolgáltatott nők számára, pszichológiai, jogi és egészségügyi tanácsadást, valamint oktatási programokat biztosítanak.
A másik pedig a „Richter Rajt” projekt, amely a mélyszegénységben élő magyarországi tinédzserek számára nyújt tanácsadást, szexuális felvilágosítás, a serdülőkori változások, az intim higiénia, a párkapcsolati tudatosság, a családtervezés, a fogamzásgátlás, az abortusz megelőzése témakörökben. Ebben a program eddig körülbelül 700 diák vett részt.
18 hónapja nem történt ilyen
Az árfolyam hatás ebben az első félévben pozitív volt, bő másfél éve nem történt ilyen, mondta Orbán Gábor. Az árbevétel növekedés minden földrajzi régióban kiegyensúlyozott volt, kivételt jelentett Oroszország, ott még mindig fékként nehezedik az utolsó negyedéves előszállítás. Az árfolyamhatás miatt, az első félévben 6 milliárd forint pluszt könyveltek el.
Szerencsésen elkerülték az újabb különadót
A különadó kivezetéssel kapcsolatban Orbán Gábor azt válaszolta az Economxnak, hogy szerencsésen elkerülték az extraprofitadót 2025-től. De már eddig is évente 28 milliárdot forintot fizettek be a költségvetésbe.
Ez testvérek között is egy újabb Mithra tranzakciónak felel meg, fogalmazott a vezérigazgató. Az jó jel, hogy tartja a szavát a kormány és a gyógyszeripart nem terheli a jövőben az extra adó.
A negatív hírek között kiemelte, hogy egy fázis 2-ben lévő obezitás molekula kutatását abbahagyták, és elengedtek egy preklinikai fázisban lévő molekulát is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!