Az idei év harmadik negyedévét 188,5 milliárd forint árbevétellel zárta a Richter, ami 13,4 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. Utoljára 2021-ben volt csökkenés, de akkor az még az egy százalékot sem érte el.
Ahogy arról beszámoltunk, a Richter Gedeon Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 54,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 33,4 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól. Az elemzők 49 százalékkal csökkenő eredményt vártak.
A Richter a kedvezőtlen árfolyamkörnyezet miatt mintegy 16,5 milliárd forint értékben csökkentette üzleti tevékenységének eredményét, a gyógyszeriparra 2022 december végén kivetett rendkívüli adó időarányos hatása mellett.
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a harmadik negyedévi gyorsjelentés adataival kapcsolatban elmondta: élénk keresletet tapasztaltak a harmadik negyedévben is a Richter-termékek iránt.
Úgy fogalmazott:
örömmel nyugtázta, hogy a vártnál magasabb rendelési állomány és a nehezedő beszerzési körülmények ellenére a termelésben résztvevő kollégák valamennyi telephelyen sikeresen megbirkóznak a feladatokkal.
A rubel miatt 22 milliárd mínusz
Az árfolyamváltozások jelentősen rontották a Richter árbevételét, ami nem meglepő, ha a rubel éves szintű leértékelődését veszik figyelembe.
Csak a rubel miatti árfolyamváltozás 22 milliárdos visszaesést jelentett a Richternek.
A működési jövedelmezőséget számos pozitív tényező együtt állása javította – a jelentős volumen növekedés és a hatékonyságnövelő intézkedések eredménye mellett kedvező összetétel hatás is jelentkezett elsősorban, a skizofrénia és bipoláris mánia kezelésére szolgáló gyógyszernek köszönhetően – mondta Orbán Gábor.
Nagy remények az endometriózisban és a véralvadásgátlásban
Rövidtávon kiemelt céljuk, hogy az endometriózisban szenvedő nők kezelésére összpontosítanak. November 2-án jelentették be, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta utóbbi indikációban a Richter készítményét. Ez a döntés az Európai Unió valamennyi tagállamára érvényes. Nagy várakozások vannak egy véralvadásgátló készítménnyel kapcsolatban, mondta Orbán Gábor és kiemelte: Közép-Európában a Richter lépett elsőként piacra ilyen generikus termékkel.
Január és szeptember között 29 milliárd forinttal romlott a gyógyszergyártási árbevétele a gyógyszercégnek,
– emelte ki Orbán Gábor.
Az első kilenc hónapban az extraprofitadóra 22 milliárd forintot fizettek ki, 2023-ban összesen 30 milliárd forint különadót fizetnek majd be az államkasszába.
A biotechnológiával kapcsolatban elmondta: a világnak ezen a felén csak a Richter van jelen ezen a területen. A biotechnológiai üzletág jó úton halad a 2023-as pénzügyi és üzleti terv teljesülése felé, és még árbevételi rekordot is elérhetnek ezen a területen.
Az idei évi várakozásokkal kapcsolatban Orbán Gábor megjegyezte: a Richter árbevétele meg fogja közelíteni a gyógyszergyártásban a kétmilliárd eurót. Üzemi eredményben 570 millió euró érhetnek el, de a forint erősödése miatt ez kicsit romolhat is.
Ez egy érdekes hungarikum
Profit van, extraprofit nincs, mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke az extraprofitadóval kapcsolatban. Az árfolyamnyereség az egy más dolog, tavaly ez 51 milliárd forint volt, 2022 év végére pedig ötmilliárd forintra csökkent.
Idén 18 milliárd forint árfolyamveszteséggel számolnak, az az adó, amit tavaly karácsonykor a kormány kivetett a gyógyszeripari szektorra, az egy hungarikum – mondta az elnök. Ez a különadó a jelenlegi szabályok szerint 2024 év végéig még érvényben van.
Az elnök kiemelte: tavaly májusban befizettek 28 milliárd forintot a költségvetésnek, az idei évben 30 milliárd forint különadót fizetnek majd be, az árfolyamveszteség pedig 20 milliárd forint lesz. Bogsch Erik kiemelte, a Richter 78 milliárd forint veszteséget könyvelt el az említett extraadók és az árfolyamváltozások miatt. Úgy véli, sokkal fontosabb a szellemi hozzáadott értékbe fektetni, mint vasba.
Mérhetetlenül rossz, hogy ezzel szembesül a szektor, ráadásul az oktatás helyzete is olyan, hogy egyre kevesebb gyógyszerész végez az egyetemeken.
Ami itt folyik, az számunkra rendkívül káros, és az ország számára is az,
mondta Bogsch Erik.
Orbán Gábor egy nappal korábban a MAGYOSZ konferenciáján azt mondta:
A vas és acél országának az építése hígítja a hazai gazdaságot, nő az eszközállomány, de nem nő a hozzáadott érték.
A hígítás nem jó irány, a tudásexportra kellene nagyobb hangsúlyt helyezni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!