Sanofi francia gyógyszeripari vállalat az elemzők által vártnál kedvezőbb működési eredményt ért el a szeptember végével zárult harmadik negyedévben, ez derült ki a cég pénteken közzétett jelentéséből.

A Sanofi harmadik negyedéves működési eredménye éves szinten 14,4 százalékkal, 4,6 milliárd euróra emelkedett, felülmúlva az elemzők által várt 4 milliárd eurót.

A francia vállalat harmadik negyedéves bevétele éves bázison 12,3 százalékkal, több mint 13,4 milliárd euróra emelkedett, negatív árfolyamhatások mellett.

A vállalat adózott eredménye éves összevetésben 12,2 százalékkal, csaknem 3,6 milliárd euróra emelkedett.

Az atópiás ekcéma kezelésére is szolgáló termék eladásából származó negyedéves bevétel az elemzői várakozásokat kissé meghaladva éves szinten 23,8 százalékkal, 3,48 milliárd euróra emelkedett.

A vállalat oltóanyag-értékesítésből származó bevétele az előző év azonos időszakához képest 25,5 százalékkal, 3,8 milliárd euróra emelkedett.

A Sanofi jelentése szerint a kutatás-fejlesztési ráfordítások 12,7 százalékkal nőttek éves összevetésben. A Sanofi részvénye mintegy 1,6 százalékos pluszban állt a párizsi értéktőzsdén pénteken 14 óra körül.

Magyarországon is fókuszban

A Sanofi Magyarországon a budapesti központban, a nagytétényi disztribúciós központban, a Veresegyházon működő szilárd gyógyszergyártó telephelyen, a miskolci ampulla és fecskendő gyártó üzemben, valamint a szintén Budapesten működő nemzetközi szolgáltatóközpontban kétezer munkavállalót foglalkoztat a gyógyszergyártás, a kereskedelem, a klinikai vizsgálatok, a disztribúció és az üzleti szolgáltatások területén a vállalat honlapján elérhető adatok szerint. Az is írják, hogy több termékük is meghatározó jelenléttel bír a hazai vény nélkül kapható gyógyszerek piacán. 2023-ban Magyarországon a 10 legnépszerűbb termék közül öt Sanofi készítmény volt. 

A gyógyszercég készítményei 170 országban érhetők el, több mint 91 ezer munkavállalójuk van globálisan.