A 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány stratégiai ágazat szintjére emelte a sportot, ami a finanszírozás átalakulását hozta magával. Kiemelt sportegyesületek lettek a kiemelt sportágakon belül, jelentős forrásokhoz jutnak a sportszervezetek közvetlenül a költségvetésből és közvetve is a társasági adós támogatáson (tao) keresztül.
A 2010-es évek első felében még évi 50/100/150 milliárd forintok mentek sportra, ma már azonban több száz milliárd forint - hívja fel a figyelmet cikkében az Mfor.hu.
A lap a jövő évi büdzséhez benyújtott dokumentumok alapján összesítette a kiadási tételeket, és számításai szerint a kormány 340 milliárd forintot tervez elkölteni 2022-ban a sporttal összefüggésben.
A pénz több forrásból érkezik a területre:
- az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül szereplő előirányzatok révén összesen 81,7 milliárd forint.
- Az újraindítási alapból 24,1 milliárd (két előirányzatból: 14 milliárd jut az autó-motorsport támogatására és 10,1 milliárd a nemzetközi sportesemény pályázatokra és a hazai rendezésű sporteseményekre).
- A tao-támogatáson keresztül 113,4 milliárd forint juthat közvetve a büdzséből (az adó összege nem a költségvetésbe folyik be, hanem a sportegyesületekhez).
- A Beruházási Alapból 119,8 milliárd forintot költhetnek el sportinfrastruktúrára a stadiontól a tanuszodán át a honvédelmi sportközpontig.
Az összes tervezett költés bő harmada csak sportlétesítmények létrejöttét szolgálja 2022-ben (ez az összeg 33 milliárddal több, mint amennyit a 2021-es költségvetésben elkülönítettek sportberuházásra, abban 86,5 milliárd forint szerepel). A legtöbb pénzt a Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítására fogják elkölteni, majdnem 64 milliárd forintot, de az új budapesti multifunkcionális csarnok építésére is adnak plusz 25,3 milliárd forintot.
A büdzsén beüli átcsoportosításokkal azonban még ennél is többet költhet jövőre a kormány sportcélokra.
A beruházások felpörgetése nyilvánvalóan nem független attól sem, hogy 2022 választási év lesz. Ilyenkor hagyományosan meggyorsítja a kormány a bejelentéseket, átadásokat, ráadásul a gazdaság koronavírus-járvány utáni újraindításában is jelentősek ezek a projektek - jegyzi meg a cikk írója.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül
