A lassan harmadik hónapja tartó orosz megszállás hatására tömegek kényszerülnek elhagyni Ukrajnát. Az Európai Unió arra kötelezi tagországait, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülő menekülteknek, átmeneti védelmet biztosítsanak, de a magyar állam ezen felül megkönnyíti a menedékesek és a státuszt igénylő menekültek foglalkoztatását, derül ki az ide érkező ukránokat jogi tanácsadással segítő magyar Baker McKenzie ügyvédi iroda közleményéből.
Bizonyos hiányszakmákban, már eddig is más szabályok vonatkoztak a szomszédos országok munkavállalóira, így az ukrán állampolgároknak sok esetben eleve könnyített pályán juthatnak álláshoz. Május 1-jétől ez viszont kiterjed bármilyen munkakörre, így azok akik menedékesként való elismerésüket kérik hazánkban, munkavállalási engedély nélkül is jogosultak a foglalkoztatásra, akár munkaerő-kölcsönzés útján is.
Kapcsolódó
Kiterjesztett támogatás
Az ügyvédi iroda munkajogi csoportjának vezetője, Óváry-Papp Nóra, azt is kiemelte, hogy a munkáltató támogatást is igényelhet a menekültek foglalkoztatásához. Ez korábban csak azok után járt, akik a megszállás megkezdése után érkeztek Magyarországba, és legalább 20 órában voltak foglalkoztatva. Ennek köre most úgy bővült, hogy már azok a kettős-állampolgárokra és menedékes státuszt igénylőkre is vonatkozik, akik már a háború kitörése előtt hazánkra érkeztek.
Azoknak a munkáltatóknak, akik élni szeretnének a lehetőséggel, székhellyel, illetve telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkezniük hazánkban, és nem állhatnak semmilyen megszüntetésükre irányuló eljárás alatt, és legalább 20 órában kell foglalkoztatniuk a dolgozót. A támogatás mértéke, munkavállalónként a lakhatási és utazási költségek fele, a február 24. előtt ideérkezőknek legfeljebb 30 000 forint, míg ennek duplája azoknak, akik a háború kirobbanása után lépték át a magyar határt.
Ugyan a kiterjesztett verzió pozitív elbíráláshoz, az elmúlt 1 éven belül ledolgozott 90 nap munkára, és továbbra is legalább egy olyan családtagra van szükség, aki magyar állampolgár, vagy már legalább kérelmezte menedékes státuszát, a dolgozó minden a háztartásában élő kiskorú gyermeke után is, további 12 000 forintot járhat.
Hiánypótlás
Mindezek mellett, aki nem kezdeményezte még menedékesként való elismerését, az továbbra is csak engedéllyel vállalhat munkát hazánkban, kivéve ha a harmadik országokra is vonatkozó általános szabályok szerint, a megjelölt hiányterületek valamelyikén szeretne munkához jutni. Ezek között megtalálhatóak bizonyos IT munkakörök, az építőmérnök, akár a vendéglátásban is el lehet helyezkedni szakácsként vagy pincérként.
Ahogy azt egy korábbi cikkünkben már megírtuk, az általánosnak mondható munkaerő hiány miatt, arról is folynak egyeztetések, hogy az ukrán menekülteket a diákmunkába is bevonják. Jelenleg elenyésző azoknak az ukrán diákoknak a száma, akik jogosultak lennének erre, de elképzelhető, hogy a hosszúra nyúló háború miatt, egyre érdekeltebbek lesznek a felek, a fennálló akadályok áthidalásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot
