Ismét nekifut a kormány a munka törvénykönyve átalakításának: két fideszes képviselő egyéni indítványára tárgyalná, s nyilván meg is szavazná az Országgyűlés a munkaidőkeret három évre emelését, és a túlóra drasztikus megnövelésének a lehetőségét - olvasható a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) közleményében.
Ez utóbbi módosító a szabadnapok korrekt és törvényes kiadását is rendkívül megnehezítheti. A 36 hónapos munkaidőkeret azt jelenti, hogy a munkaadók tetszés szerinti gyakoriságban kötelezhetnék túlmunkára a dolgozókat, s ráérnének azt csupán háromévente elszámolni. Vagyis, törvény szentesítene egy modernkori rabszolgaságot - értékel a VSZ. Meleg János elnök felhívja a figyelmet: ez a munkavállalók elleni durva merénylet, amely ráadásul uniós előírásba ütközik, mert ellentétes "a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól" szóló irányelvvel, ezért képtelenség a magyar jogba átültetni.
Amennyiben a javaslat átmegy a törvényhozókon, a szakszervezeti vívmányok legfontosabb eleme, a kollektív szerződés is erejét veszíti, hiszen eddig legalább abban szabályozták a túlórát, amelynek felső határa a szerződések szerint legfeljebb 300 óra lehet - érvel az elnök.
Meleg szerint a munkaadóknak szinte szabad kezet adó rendelkezés jogilag súlyosan aggályos, akár uniós kötelezettségszegési eljárást is maga után vonhat. A VSZ követeli: a Fidesz vonja vissza az indítványt, egyeztessen a szakszervezetekkel, s vegye figyelembe azokat a pontosításokat, amelyeket a munkavállalói oldal feltétlenül fontosnak tart.
Gyorsan leamortizálódhat a magyar munkaerő
Ma is perek sorozata van abból, hogy még éves ciklusban sem tartják számon a munkaadók, mennyit is dolgozott a munkavállaló az adott időszakban. Hároméves időszakokba bonyolítva ezt szinte reménytelen lesz követni - fogalmazott a zoom.hu-nak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. A dolgozó ezt biztosan nem fogja tudni megtenni. Azt várják el, hogy egy-egy alkalmazott tudja, hogy 20-22 hónappal korábban mennyit is dolgozott. Ez trükközések sorát fogja hozni - vélekedett.
Az elrendelhető rendkívüli munkaidő (túlmunka) maximális mértékének megemelése szerint több módjuk nyílhat az ügyeskedésre az erre hajlamos cégeknek. A Vasasnál számos olyan társaságról tudnak, ahol mindenféle adminisztratív ügyeskedéssel megoldják azt, hogy bár papíron valóban csak 250 órát túlórázik a dolgozó, valójában az az idő sokkal több annál. Ha 400 óra lesz a felső keret, akkor nem lesznek ritkák az 500, akár 600 órás éves túlórák - jósolta László.
Éves szinten 2000-2040 óra között van a ledolgozott órák száma és gyakori a 10-21 napot meghaladó egybefüggő munkavégzés is. Ha ezt a mostani elképzelés megvalósul egy magyar munkásnak minden további nélkül 14 havi munkát kellene elvégeznie, hiszen a 400 óra többlet a teljes munkaidejének csaknem 20 százaléka. A szülők máshol sem lesznek csak a munkahelyükön.
Ha egy magyar politikusban egy szemernyi tisztesség és elköteleződés is van a munkavállalók felé, akkor egy ilyen javaslatot nem szavaz meg - fogalmazott a zoom-nak a szakszervezeti vezető. Ha a javaslat megvalósul, akkor pillanatok alatt tönkretesszük a munkavállalói rétegünket. Munkaerőhiány van, de azt nem lehet azzal pótolni, hogy azt, aki munkavégzésre alkalmas, addig hajtjuk, amíg ki nem dől. A szakszervezeti vezető szerint a túlhajszoltság miatt már most is bőven akad olyan cég, ahol minőségi problémák jelentkeznek. Sőt, ebből fakadóan balesetek soráról tudnak, amelyek - állítása szerint - az egész nemzetgazdaságnak gondot okozhatnak idővel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!