Tovább fokozódott a lakásdrágulás üteme szeptemberben. Az áremelkedés éves ütemében az országon belül ötszörös különbségek is vannak a különböző régiók között – írja az ingatlan.com a lakásárindexében,  amely előrejelzést is ad piac alakulására a kormányzati intézkedések fényében. 

Belehúztak az árak, ötszörös különbség országon belül

A harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest országosan 1,2 százalékos drágulás történt,  Budapesten pedig 1,8 százalékkal nőttek az árak – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Szeptemberben éves szinten az országos áremelkedés üteme az augusztusi 6,5 százalékról 6,7 százalékra, a fővárosban pedig a 8 százalék alatti szintről 9,1 százalékra gyorsult. 

A korábbi hónapokban a Debrecent is magában foglaló Észak-Alföldi régiót jellemezte a legjelentősebb drágulás éves összevetésben, szeptemberben viszont a budapesti lakáspiac vette át a vezetést.

Hozzájárult az áremelkedéséhez a Közép-Dunántúli régió is, ahol 8 százalék feletti éves drágulás látható. A legvisszafogottabban, 1,8 százalékkal, az Észak-Magyarországi régióban nőttek az árak tavaly szeptemberhez képest. 

Jól szemlélteti az országon belüli különbségeket, hogy Budapesten vagy Debrecen környékén a szeptemberi áremelkedés éves üteme pont az ötszöröse volt az Észak-Magyarországi lakásdrágulásnak

– fogalmazott Balogh László. 

Budapesten az átlagos négyzetméterárak október elején 1,07 millió forintnál jártak, ezen belül pedig az V. kerület a legdrágább 1,73 millió forintos átlaggal. Terézvárosban 1,3 millió forintba kerül egy négyzetméter, a legolcsóbb pedig a XX. kerület, ahol 714 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A legdrágább vármegyeszékhely Debrecen 839 ezer forintos árszinttel, a legolcsóbb pedig Salgótarján, ahol 282 ezer forint a négyzetméterárak átlaga.

2025-ben legalább 10-15 százalékos lehet a felértékelődés

A következő időszakban jelentős forgalomélénkülés várható az idén amúgy is egyre tempósabb drágulást mutató lakáspiacon.

2025-ben ezer milliárdos nagyságrendben jelenhetnek meg nyugdíjpénztári megtakarításokban és állampapírban tartott pénzek az ingatlanpiacon.

A szokásos éves lakáspiaci forgalom harmadának-negyedének megfelelő ezer milliárdos extra pénzeső főként Budapesten és a nagyvárosokban csapódhat le, ami tovább fokozhatja az áremelkedés ütemét

 – véli Balogh László.

Ráadásul a kormány tervei szerint jövőre több olyan intézkedésre kerülhet sor a Nemzeti Lakásstratégia 2035 néven kiszivárgott tervezet alapján, amelyek további lendületet adhatnak a lakásvásárlási és lakásépítési kedvnek. Fontos azonban, hogy egyes szabályozások, például az Airbnb-s lakásokra vonatkozó szigorítás vagy egy bérletidíj-plafon esetleges bevezetése viszont fékezhetik a befektetők okozta lakásárnövekedést. Mindent összevetve 2025-ben legalább 145 ezer adásvétellel számolunk, az éves drágulás üteme pedig jövőre meghaladhatja a 10-15 százalékot – tette hozzá a szakértő.