A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most, a gazdaság fehérebb mint bármikor az elmúlt évtizedekben, ezért kifejezetten optimista a jövőt tekintve Szíjj László. A Duna Group alapító-tulajdonosa az Indexnek adott interjúban elmondta, bár az európai szinten is rekordnak számító inflációt a cég is megsínylette, sokat segített azt, hogy megfelelő tartalékokat képeztek a vállalatnál, „emellett igyekeztünk a hatékonyságot is növelni, mert ez is segít a költségek csökkentésében.”
Szíjj László megszokta és „megedződött abban”, hogy egyes sajtótermékek módszeresen azzal vádolják, hogy a közbeszerzéseknél a Duna Group felé lejt a pálya. Mint mondta, bárki tehet ajánlatot, nekik viszont olyan, évtizedes tapasztalataik vannak, amivel – például egy Mercedes-gyár szintű építkezésnél – a nagy multikat is maguk mögé utasították. „Profi körülmények között, szigorú versenyeztetésből kerültünk ki győztesen az utolsó pillanatban. A gyár annyira meg volt elégedve, hogy a második ütemet is velünk csináltatta. Az egy nagyon komoly teljesítmény volt. Nagyjából 20 milliárdos projekt volt, amit egy multinacionális vállalat rendelt meg tőlünk” – fejtette ki a lapnak adott interjúban. Leszögezte: nem gondolja úgy, hogy szégyenkeznie kell a fentiek miatt.
A Duna Group már készül az orosz-ukrán háború utáni életre, a grandiózus helyreállításokra. Az alapító tulajdonos emlékeztetett, a cég komoly tapasztalatokat szerzett Keleten, „Romániában és Szerbiában is jelen voltunk, Lengyelországban most is jelen vagyunk”, a háború sújtotta országban pedig „biztos, hogy rengeteg munka lesz. Korábban is próbálkoztunk már itt, Ungvár és Munkács környékén feladatokhoz jutni. Ukrajnában rengeteg potenciál van, sok tudásra és erőforrásra lesz szükség.”
Szóba került az interjúban az autópálya koncesszió is. Szíjj László szerint a szerződés jelentős feladatokat ró minden közreműködő szereplőre, „aminek a teljesítése mindennapos feladat napi 2000 fő számára.” Kifejtette: az új koncessziós szakaszokon a napi üzemeltetési feladatokon túl általában 15 helyszínen folyik párhuzamosan és egy időben a pálya és a hídműtárgyak felújítása, aminek eredményeként 2025-re egy egységesen magas szintre növelik a kezelésünkben működő autópályákat. A cégcsoport tulajdonosa nem aggódik amiatt, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indít az autópálya-koncesszió miatt. Emlékezet, három cég tett ajánlatot a Magyar Állam által kiírt újabb koncessziós pályázaton, amin ők szerepeltek sikeresen. „Szerintem büszkék lehetünk mindannyian, hogy végre van egy olyan magyar vállalatcsoport, amely képes egy ekkora feladatot egyáltalán feldolgozni, beadni a pályázatot, és képes azt meg is valósítani” – húzta alá az interjúban a cégtulajdonos.
Hangsúlyozta, a cég növekedése folyamatos, nincs összefüggésben azzal, hogy a Fidesz van kormányon. „2008-tól vált még dinamikusabbá, amikor a Hódút Kft.-t felvásároltuk. Nem győzöm ismételni, hogy ez meghatározó volt a fejlődésünket illetően. Országos vállalatként bátran fejlesztettünk. Létrehoztunk három területi igazgatóságot, amelyek lefedték az egész országot. (…) Egyébként a sajtó egy része nem veszi a fáradságot, hogy megnézze a a nemzetközi vállalatok hazai növekedését is, csak velünk foglalkoznak. Nem veszik észre, hogy rajtunk kívül rengeteg magyar cég is megerősödött az utóbbi évtizedben” – mondta hozzátéve: „mi a megrendelésekért vért izzadunk, de többől több jut, kevésből kevesebb. Ezen nem kell csodálkozni.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!