A társaságiadó-felajánlás (tao) keretében a cégektől a sport támogatására szánt bevételek nagyjából harmadát nem az eredetileg igényelt célokra használhatták fel annál a sportklubnál, amelynek elszámolásai a Népszava birtokába kerültek. Az iratokban egyesek neve mellett a munkakörükhöz, feladatukhoz képest feltűnően nagy kifizetések szerepeltek, és volt aki – névtelenséget kérve – elismerte: a pénznek valójában csak egy részét tarthatja meg, a többit vissza kell adnia, hogy azt másra használják fel klubon belül.

– A társasági adó sportcélú felhasználása 2011 óta lehetséges – kezdte a napilapnak nyilatkozó a sportvezető. – Kezdetben mindenki annyi taóra pályázott, amennyire csak tudott, ráadásul létszám alapján ítélték meg a támogatást, ami azt jelentette: minél több gyereket tudott egy klub magához csábítani, annál nagyobb összegre számíthatott. Az egyesületek tömeges látszatigazolásokba kezdtek.

Kapcsolódó

Ezután megszigorítottak a tao fizetésének szabályait, így megnőtt a jelentősége az adótámogatásra specializálódott vállalkozásoknak. Ezek egy része csak a pályázatok elkészítésére állt rá – az ezért kapott kétszázalékos megbízási díj az esetenként több százmilliós tendereknél szép summa –, sok vállalkozás viszont a pályázati anyag mellett azt is vállalta, hogy kijárja az adófelajánlást az egyes cégeknél.

A taózó cégek rájöttek, szüksége van rájuk a kluboknak, s ezt ki is használják: a teljes lehívható összeg 12,5 százaléka úgynevezett kiegészítő támogatás, amellyel nem kell tételesen elszámolni. Jellemzően a cégvezetők ezt elkérik. Egy százmilliós tao esetében ez 12,5 millió forint, amit a cégnél eltesz valaki.

Egyik zsebből másik zsebbe

Minimum ugyanezt kérik a közvetítőcégek is, ám mivel nekik is vissza kell osztani a taózó vállalkozásnak, így esetükben 15-20 százalék a tarifa. Utóbbi esetben máris borult minden az egyesületnél, hiszen ebben az esetben olyan pénzeket folyatnak vissza, amikről már tételesen el kellene számolni.

Itt kerülhetnek a képbe a kamu fizetések. Ezekre a teljes összeg 70 százaléka fordítható. A legtöbb feladatkör végzettséghez kötött, de ezt is ki lehet játszani. Néhány évvel ezelőttig például semmi sem tiltotta, hogy a profi csapat tagjait az utánpótlásban foglalkoztassák, így a nagyobb fizetést kérő játékosokat falból beírták edzőnek vagy szakmai vezetőnek valamelyik utánpótláscsapathoz.

Ha nem volt valakinek edzői papírja, arra is találtak megoldást: a technikai vezetői, szertárosi, adminisztrátori, sportigazgatói, kommunikációs munkatársi pozíciókhoz nem írtak elő végzettséget. Persze furcsa lett volna, ha egy játékos a saját klubjában, mondjuk, szertáros, ezért vidéken bevett szokás volt, hogy különböző sportágak cserélgetik a sportolójukat. A vízilabdázó a kézilabdásoknál szertáros, a kézicsapat átlövője pedig sportszervező a kosarasoknál.

– Egy ügyes klubvezető a fizetésekre fordítható pénzek felét, egy óvatosabb a harmadát tudja így átcsoportosítani a profi csapathoz – állította a Népszava informátora. – Átlagosan a játékosok bérének harmadát ki lehet hozni a taóból áthozott összegből. De ebből fizetik a klubok a sportolóik albérletét, sőt, sokszor még a csapatbusz tankolását is.