A tejágazat kiegyensúlyozott fejlődését segíti az átlátható, az ágazat minden szereplője számára hozzáférhetőséget biztosító támogatáspolitika. Az európai uniós forrásokhoz nyújtott 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozás, vagyis a 2021 és 2027 között a KAP II. pillérét alkotó vidékfejlesztési támogatások megháromszorozása a magyar agrárgazdaság versenyképességének növelését, a természeti erőforrások megőrzése és a vidéki életminőség javítását szolgálja – hangzott el a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közös sajtóreggelijén.
„Most júniusban válnak véglegessé azok a pályázatok, amelyek a takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartás fejlesztésére adnak lehetőséget.
A feldolgozóipari pályázatok 200 milliárd forintos keretösszeggel kerülnek meghirdetésre és szintén 200 milliárd forintos keretösszeggel az állattartó telepek megújítására irányuló pályázati felhívások.
Ezzel összességében 400 milliárd forint értékű forrás felhasználásának lehetősége nyílik most meg” – húzta alá az agrárminiszter.
Nagy István a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kapcsán jelezte: a felhívásra beérkező támogatási kérelmek feldolgozása folyamatosan zajlik, a közeljövőben megközelítőleg 550 támogatói okirat kibocsátása várható, mintegy 42,5 milliárd forint érékben. „Ha a támogatások igénybevételét nézzük, azt látjuk, hogy az ágazati szereplők élnek a lehetőségeikkel, mert értik az idők szavát: alkalmazkodásra, megújulásra most mindennél nagyobb szükség van, de a valódi megújulás mindig belülről fakad” – emelte ki Nagy István.
Koller Attila, a Tej Terméktanács feldolgozói társelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy
a feldolgozóiparban elmaradt fejlesztések hiánya, különösen kritikus piaci helyzetekben, komoly mértékben csökkenti Magyarország versenyképességét a nyugati tagországokból dömpingáron érkező tejtermékekkel szemben.
Az ipar fejlesztésének célja kell, hogy legyen a termelés hozzáadott értékének növelése, a magyar nyerstej itthon tartása, feldolgozása, értékesítése. Ugyanilyen fontos cél a kereskedők folyamatos kiszolgálása, a polcarány megváltoztatása azon – most még import-hangsúlyos – termékeknél, amelyek idehaza is előállíthatóak. A beruházás megvalósításához igénybe vehető hitelhez kamattámogatás, illetve a kezességvállalás díjához díjtámogatás bevezetése is indokolt a jelenlegi gazdasági helyzetben.
A vállalkozások számára az egész élelmiszeriparban egyre nagyobb gondot jelent a szakképzett munkaerő hiánya, ezért a képzési rendszer átgondolása halaszthatatlan feladat. Az EPR díj, a megemelt útdíj, a jövedéki adó, az emelkedő minimálbér, a víz és szennyvízdíjak okozta költségnövekedést a tejfeldolgozók képtelenek kigazdálkodni, azt sokszor már hatékonyságnöveléssel sem lehet kompenzálni. Koller Attila az elektronikusan vezetett önellenőrzési terv kapcsán a rendszer céljainak és követelményeinek felülvizsgálatának szükségességét hangsúlyozta.
Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács termelői társelnöke beszédében arról számolt be, hogy a vaj és a margarin összehasonlító reklámja okán forrnak az indulatok a szakmában. Az etikátlan reklám miatt elrettentő hatósági fellépest sürgetett, mivel a fogyasztók szándékos megtévesztése törvénysértő lehet.
A vaj évezredek óta ugyanúgy – természetes módon – készül, viszont azt, hogy egy margarin nagyüzemi előállítása hogyan is történik, homály fedi.
Zséli Ilona, a Tej Terméktanács kiskereskedő elnökségi tagja elmondta, hogy a kiskereskedelem örömmel konstatálja a feldolgozók beruházási támogatási lehetőségeit, mivel elsősorban a gyümölcsjoghurtok, a tömbsajtok és a tejdesszertek vonatkozásában jelenleg az import sajnos megkerülhetetlen. A tejiparnak hatékonynak, innovatívnak és versenyképesnek kell lennie.
A költségek emelkedése, az átmeneti kereskedelempolitikai eszközök alkalmazása, illetve egyéb adóterhek nehéz helyzetbe hozták az élelmiszerkereskedelem szereplőit, ezért fontos lenne ezen eszközök fokozatos kivezetése, enyhítése.
A hazai élelmiszer kiskereskedelmi forgalom 2022 júliusától egészen 2023. év végéig folyamatosan csökkent, mérsékelt növekedést csak a 2024. év hozott. Habár a piac továbbra is rendkívül árérzékeny, a kiskereskedők bíznak abban, hogy visszatér a vásárlási kedv és egy szolid növekedés valósul meg az elkövetkező időszakban. Rendkívül fontos az ágazat valamennyi szereplője számára a hazai termékek vásárlásának jelentőségére felhívni a fogyasztók figyelmét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!