Érdemes figyelembe venni az érzelmi kihívásokat, amikor eldöntjük, hogy mit tegyünk egy szeretett személy hamvaival. A szakértők szerint a búcsúszertartás a gyász feldolgozásának egyik legfontosabb eseménye, segíti az elengedést, a megnyugvást.
Más kérdés, hogy sokan szerettük hamvait speciális módon helyezik el, otthonukban tartják, vagy egyéb, nem megszokott helyszín mellett határoznak. Az információhiány azonban komoly bajokat okozhat, nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre több, az urnák hazaviteléből származó problémáról hallani – írja a magyartemetkezes.hu.
Ezek pedig a következők:
- A hamvak otthon tartása folyamatosan emlékeztethet a veszteségre, ami egyes emberek számára érzelmileg megterhelő lehet, sőt pszichológusok véleménye szerint jelentősen nehezíthetik a gyászfeldolgozás folyamatát is.
- Családon belül eltérő vélemények lehetnek arról, hogy mi legyen a hamvak sorsa, egyéni tárolásuk konfliktusokhoz vezethet.
- Nem feltétlenül biztosított az elhunyt családtagjainak bejutása az urna helyét szolgáló ingatlanba.
- A járási kormányhivatalnak ellenőrzési joga van. A hatóságok ellenőrizhetik az „urna kiadási nyilatkozat” tartalmának betartását, a hamvak kezelését.
- Az urna vagy a hamvak elvesztése esetén a hozzátartozó kegyeletsértést követ el, és támadható a kötelezettség megsértéséért.
- Előfordulhat, hogy például költözés során megrongálódik az urna, ami nehezen feldolgozható lelki terhet jelenthet.
Hamvasztás esetén a hamvak számára inkább az alábbi elhelyezési módokat javasolják:
- Temetőben, urnafalban, urnafülkében, földbe történő elhelyezés;
- temetőn belüli szórás,
- templomba, altemplomba történő elhelyezés;
- vízre engedés, szórása repülőgépről (ez viszont engedélyköteles megoldás);
- emlékerdőben, egy kiválasztott fa gyökerei mellett való elhelyezés;
- a hamvak megosztásával a hamvak egy részének kegyeleti ékszerben, mini urnában vagy szelencében történő elhelyezése.
Ha már otthon van az urna – és valaki meggondolja magát – a temetők befogadják a már elvitt hamvakat és a család kívánságát mérlegelve segítenek a végső elhelyezésben.
Ha valaki mégis az urna hazavitele mellett dönt, és otthon is kívánja azt tartani érdemes figyelembe venni, hogy
- a rokonoknak és barátoknak is lehetőséget kell biztosítanunk a búcsúztatásra. – Erre megfelelő lehetőség a gyászszertartás.
- A rokonoknak lehetőséget kell adni a későbbi kegyeletgyakorlásra is. – Javasolt előre egyeztetni a részleteket a későbbi viták elkerülése érdekében.
Foglalkoznunk kell azzal is, mi történjen az urnával, ha az urnát otthon tartó személy élethelyzete megváltozik, esetleg elhalálozik. – Előgondoskodási lehetőséggel biztosítható a méltó elhelyezés a későbbiekben is; a már hazavitt hamvakról ugyanis születhet olyan családi döntés, hogy utóbb mégis temetőben helyezik el azokat.
Horribilis temetési árakkal kénytelenek szembesülni a gyászoló családok
A koporsós temetés átlagos költsége már 400 ezer forint felett van, míg a hamvasztásos szertartás közel 300 ezer forint. >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!