Idén végre nő a donációs aktivitás, a Covid-járvány alatt megtorpantak az esetszámok, de 2024-ben 20 százalékkal több lesz a szervátültetések száma, mint tavaly, mondta Mihály Sándor, a Magyar Transzplantációs Társaság főtitkára, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) transzplantációs igazgatója, az EU soros elnökség kapcsán rendezett konferencián.
2023-ban 409 szervátültetés történt Magyarországon, idén 430-at is elérheti a szervátültetések száma, erről Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvosigazgatója. Kiemelt egészségügyi prioritás Magyarország számára a transzplantáció az Európai Unió soros elnöksége idején, mondta Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke. Magyarországon minden kétezredik ember él donorszervvel, összlétszámuk eléri az 5500-at. Bár a transzplantációs aktivitás a Covid-időszak mélypontja után az elmúlt években növekedésnek indult, de még mindig nem éri el a 2019-es bázisévet, emelte ki. A betegszervezetek fontosnak tartják a beültethető szervek folyamatos elérhetőségét és a donorjelentések volumenének növelését, valamint az élődonoros szervátültetések ösztönzését is.
Magyarországon a több mint 5,5 ezer szervátültett beteg gyógyszeres kezelése évente 6 milliárd forintba került a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), a műtétek ára 4 milliárd forintot jelent
– mondta Grózli Csaba. A cél az, hogy a beteg maximálisan ki tudja használni a terápia adta lehetőségeket, a beültetett szervével a legtovább éljen, emelte ki az orvosigazgató.
A transzplantációk árai:
- a veseátültetés 6,2 millió forintba;
- a tüdőtranszplantáció 20 millió forintba;
- a májtranszplantáció 16 millió forintba;
- a szívtranszplantáció 16,2 millió forintba kerül.
A EU soros elnökség kapcsán rendezett konferencián a szervátültettek egy hatpontos javaslatcsomagot is megfogalmaztak a döntéshozók számára.
Kapcsolódó
- Legyen rendszerszintű betegedukáció.
- Biztosítsanak hozzáférést a korszerű terápiákhoz.
- Legyen térítésmentes a donorszervre várók számára a védőoltás.
- Terjesszék ki az szja-kedvezményt a szervátültetettekre és a szervre várókra.
- Kapjanak adókedvezményt és elsőbbégi egészségügyi ellátást a szervadományozók.
- Legyenek támogatott reintegrációs programok.
Az EU elnökség során prioritás a transzplantáció
Az EU elnökség transzplantációs prioritásával kapcsolatban Mihály Sándor, a Magyar Transzplantációs Társaság főtitkára, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) transzplantációs igazgatója három pillért emelt ki:
- a szakmai képzést és továbbképzést;
- a társadalmi tudatosság fokozását;
- és a betegedukációt;
Az EU elnökség kapcsán éltek a lehetőséggel és megfogalmaztak egy cselekvési programot, ami összhangban van a EU-s transzplantációs koncepcióval, mondta Mihály Sándor. Ebben szerepelnek fejlesztési tervek és nyolc jogszabály módosítás is, és ezek jó része idén meg is tud jelenni, tette hozzá.
Az élő donációk száma az elmúlt években jelentősen emelkedett, tavaly 53 élő donoros átültetés volt, idén 40 feletti számot várnak, sorolta Mihály Sándor. Elindult a keresztdonációs program Magyarországon is, ezzel még több lehetőséget tudnak biztosítanak a rászorulóknak, erről itt írtunk bővebben.
Több betegre lenne szükség a várólistákon
Fontos, hogy megszólítsuk az orvosszakmát, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a transzplantáció egy fontos terápiás alternatíva
– mondta Mihály Sándor.
Kiemelte: a vese és a májtranszplantációs várólistán Magyarországon elég beteg van, a legnagyobb kihívás a tüdő és szív transzplantációs várólistán van.
Példaként említette, hogy a tüdő transzplantációs várólistán ötször ennyi betegnek kellene lennie, a szív transzplantációs várólistán pedig kétszer annyi betegre lenne szükség, mint ahányan vannak, mondta a transzplantációs igazgató.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!